2015. március 8., vasárnap

A belső újraindítás

Ahogy egyre jobban készülünk az Eseményre, szükséges végrehajtanunk a belső újraindítást. A belső újraindítás azt jelenti, hogy elengedjük az összes fizikai, energetikai, érzelmi és spirituális adósságot. Hogy megbocsássunk magunknak, és másoknak. A belső újraindítás napja 2015.03.17. Következésképpen ez a pénzügyi megbocsátást fogja jelenteni, amikor az emberek kritikus tömege felismeri, hogy semmivel sem tartozunk a bankoknak. Következésképpen a karma végét is fogja jelenteni, amikor az emberek kritikus tömege felismeri, hogy spirituálisan semmivel sem tartozunk az Arkhónoknak, guruknak vagy Istennek.

Néhány embernek nehézséget okoz, hogy megbocsásson a Cabalnak. Igazi megbocsátás csak azután fog történni a Cabal számára, ha megállítják őket abban, amit csinálnak. Addig is használhatod a dühödet építő módon, hogy segíted a bolygó felszabadításának folyamatát. Könnyebb lesz megbocsátanod a Cabalnak, ha megérted, hogy azoknak a traumáknak a hatására cselekszenek, amiket a múltban elszenvedtek. Azután, hogy meg lesznek állítva, nem az erőszak lesz a megoldás. Azok, akik már menthetetlenek, a Galaktikus Központi Napba kerülnek átalakításra, a többi pedig nehéz időszakot fog átélni a lelkiismerete miatt, amikor végre felismeri, hogy mit tett.

Könnyű a megbocsátás, ha megértjük, hogy mindenkinek van ezen a bolygón néhány igazán traumatikus élménye ebből vagy egy előző életből. Mindenki a saját maga módján reagál ezekre az élményekre. Elengedni a múltat és tanulni belőle, ez a kulcs az új valósághoz. Itt az idő, arra fókuszálni, hogy hogy fogunk tevékenykedni az új társadalomban. A megbocsátás által egy fajta kozmikus Szeretet fogja elárasztani bolygó felszínét, és ez az energia az, amire a fejlett földönkívüli fajoknak szükségük van, hogy űrhajóikkal landolni tudjanak az Első Kapcsolatfelvétel után. Március 17.-én, az utolsó Uránusz- Plútó kvadrát alkalmával, meditálhatsz a saját stílusodban és szenteld ezt a napot arra, hogy amennyire csak lehetséges bocsáss meg mindenért és csinálj egy belső Újraindítást. Nem fogunk egyéb globális aktiválást rendezni azon a napon, a belső Újraindítás csendben történik, Szíved legbenső terében.
 
Ez jelzi majd a Lehetőségek Ablakának lezárulását. A Fény erők folyamatos előrehaladása ezen a bolygó olyan szintű, hogy nincs szükség további Lehetőségek Ablakára az Esemény kiváltásához, bár a portál aktiválásokra továbbra is szükségünk lehet. Attól a naptól tulajdonképpen bekerülünk egy hatalmas Lehetőségek Ablakába, amely az Eseménybe fog átfordulni, amikor eljön a megfelelő idő. A hullámanalízis azt mutatja, hogy március közepétől május végéig van a legnagyobb potenciálunk az emberi történelemben.
 
Az Áttörés közel van!

30 megjegyzés:

  1. Történelmi, nehezen megjósolható esemény áll küszöbön - Benjamin Fulford

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/tortenelmi-nehezen-megjosolhato-esemeny.html#.VP8SbfmG_nk

    VálaszTörlés
  2. Tovább emelkedünk az Aranykorba - St. Germain 2015.02.24.

    sirius-plejad.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  3. A SZFINX ÉS A PIRAMISOK KERÜLTEK AZ IÁ CÉLKERESZTJÉBE

    www.fenyorveny.hu/2015/03/a-szfinx-es-piramisok-kerultek-az-ia.html

    VálaszTörlés
  4. URIEL Arkangyal / A béke alapjai / 2015-03-04

    kristalyhang.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  5. Igen, azért, mert magyar...

    rejtelyekszigete.com/nezopont/igen-azert-mert-magyar/

    VálaszTörlés
  6. "Igen, azért, mert magyar..."-hoz kapcsolván !

    Részlet :

    "A páholyokban sertepertélő "fekete szómágusok" nem hülyék, pl. Julius Oppert németországi zsidó régész az 1860-as években kitalálta nekünk a sumér népnevet - ami persze a megfordított/"titkosított" Rémus - az ős-szkítaság-magyarság úgymond "rémusi" módon való elveszejtésére. Ez teljesen egyértelmű, mert addig ezt a népet úgy emlegették hogy: "ősszkíták/ősi szkíták". Még azt is tudta előre hogy éppen a fekete mágiával "elveszejtendők", vagyis a "sumér" rokon magyarok fogják ezt a "rejtett Rémus-t" a leggyakrabban használni."

    Teljes :

    Kerion 2014. október 21. 15:05

    A most hatalmaskodó szabadkőművesek köztudottan főként az anno általuk is megreformált ősi magyar nyelvet használják a megjelenítő szómágiájukban. És persze a latin betűs teljes magyar ABC 44 betűjét meg az un. gemátriában. PL.: FA=111/3/, ABBA=1331/8-Est-Hajnal-csillag/, M/agyar/M/essiás/=2121=33=HAT, ISTEN=110/15+31+33+9+22/ stb. A 44=4x11-es/"eleven oldalú" 4zet ami 1 stilizált kocka vagyis a Föld/.
    Ha az ebola szóösszetételt a szokásos "verdikt" szerint például a Szuez/Zeusz, a Sumér/Rémus vagy a GíZa-GéZa/aZéG mintájára megfordítjuk akkor az olvasható hogy: "a ló be" - köztudott hogy 2014 a Ló éve. Tehát a "fehér ló" és persze a lovasa belép/ett/ a földi téridőbe-körforgásba. Lásd Biblia "Jelenések Könyve": az apokalipszis lovasai, angliai lóábrák stb. Ez is egy "olvasat" a "ló és eb" megjelenítésen kívül. Mindannyiszor a Szíriuszra vagyis "Sánta Katára" történik negatív utalás - mivel az "ebola egy szörnyű kórisme". A Szíriuszt a 17-essel is azonosítják ami az un. Szíriusz-i/IstenAnya-i "HALászat száma" - hal alatt persze a Halak korszakbeli embert kell érteni. Lásd a Bibliában Jézus feltámadása utáni halászatát. 1+2+3+...+17=153=17x9 - tehát a 153 hal = a 9-es ember/nov-ember/új ember/a tengerből a 7,3 milliárd közül kiHALászott ember. Közismert videoklip a: "NovEmber Rain" melynek valódi jelentése: "9-es-Ember-Eső"
    A páholyokban sertepertélő "fekete szómágusok" nem hülyék, pl. Julius Oppert németországi zsidó régész az 1860-as években kitalálta nekünk a sumér népnevet - ami persze a megfordított/"titkosított" Rémus - az ős-szkítaság-magyarság úgymond "rémusi" módon való elveszejtésére. Ez teljesen egyértelmű, mert addig ezt a népet úgy emlegették hogy: "ősszkíták/ősi szkíták". Még azt is tudta előre hogy éppen a fekete mágiával "elveszejtendők", vagyis a "sumér" rokon magyarok fogják ezt a "rejtett Rémus-t" a leggyakrabban használni.
    A mostani végidőben a magyar éppen kihalássza vagy már ki is kihalászta önmagát a "tengerből" - vagyis szellem-tudatilag/spirituálisan feltámadt. Ez a szeretetelvűségének és azáltali magasabb belső rezgésének köszönhető. Az effajta "feltámadás" nem enged "mutyizni", de félni és hazudozni sem. Ha a szintlépés megtörtént - márpedig megtörtént - már nem lehet úgymond "visszaesni" mutyi ügybe keveredni. Már nem lehetséges újból gazemberré válni. Ha valaki ezt még nem érti az sajnálatos. Egyébként meg nem a világ bántja a magyart hanem a zsidó vagy álzsidó aki a magyarnak valamilyen oknál fogva az ősi ellensége. Lásd a kánaáni Sólyomvár/Hierosolyma vagy éppen Hirosima és lakói elpusztítása. Hogy mi a felháborító ? Többek között az hogy az un. kazár zsidók sutyiban - Galíciából beszivárogva - a magyarok által hívatlanul elfoglalták az egész Kárpát medencét. Azon belül pedig az utóbbi 150 évben minden politikai, gazdasági, médiabeli, kulturális stb. pozíciót elfoglaltak maga alá gyűrve, kirekesztve és kifosztva a magyarságot. Hát ha valami égbekiáltóan felháborító - ez AZ.

    VálaszTörlés
  7. Exodus: Istenek és királyok

    filmvilag.com/go/film/151288

    VálaszTörlés
  8. A Kreml szerint nagy bejelentés várható ezen a hétvégén, miközben jelöletlen fehér kamionok özönlenek a vörös térre, és a világot bejárta a Putyin haláláról szóló pletyka

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/a-kreml-szerint-nagy-bejelentes-varhato.html#.VQQNbY6G-kU

    VálaszTörlés
  9. Valami változik - Márciusi energiák

    szepjovot.blogspot.hu/2015/03/valami-valtozik-marciusi-energiak.html

    VálaszTörlés
  10. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Március 10.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    4 Muluc, 7 Ceh, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/D51F9CDB-B7A3-4F79-B916-E5D83C26BDBD.html

    VálaszTörlés
  11. 1848 VALÓJÁBAN...

    http://www.fenyorveny.hu/2013/03/ebredes-1848-valojaban.html

    VálaszTörlés
  12. Obama egy televíziós műsorban beszélt az 51-es körzetről, UFO-król és az idegenekről

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/obama-egy-televizios-musorban-beszelt.html#.VQWTDI6G-kU

    VálaszTörlés
  13. Obama elnök a földönkívüliekről (magyar felirattal)

    https://www.youtube.com/watch?v=EIFOiHIrtxE

    VálaszTörlés
  14. ADAMA BOLYGÓRÁCCSAL KAPCSOLATOS MUNKÁJA

    www.fenyorveny.hu/2015/03/adama-bolygoraccsal-kapcsolatos-munkaja.html

    VálaszTörlés
  15. Nagy meteort láttak Svájc fölött

    rejtelyekszigete.com/hirek/nagy-meteort-lattak-svajc-folott/

    VálaszTörlés
  16. Nagy nyilvános bejelentések és hírek világossá teszik, hogy a kazár uralom véget ért

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/nagy-nyilvanos-bejelentesek-es-hirek.html#.VQgyTo6G-kU

    VálaszTörlés
  17. David Wilcock: Erősen gyanítom, hogy Putyinnak találkozói voltak a Szövetséggel

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/david-wilcock-erosen-gyanitom-hogy.html#.VQmaCY6G-kU

    VálaszTörlés
  18. Ébredések - Az ébredésen túl - 2015.03.18.

    www.youtube.com/watch?v=37nLT0tFstQ&t=40

    VálaszTörlés
  19. Trianon tragédiája és a szabadkőműves világhatalom

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/trianon-tragediaja-es-szabadkomuves.html#.VQsG546G-kU

    VálaszTörlés
  20. A napfogyatkozás hazánkból is látványosnak ígérkezik

    http://rejtelyekszigete.com/hirek/a-napfogyatkozas-hazankbol-is-latvanyosnak-igerkezik/

    VálaszTörlés
  21. PUTYIN A NYUGATI ELITNEK: VÉGE A JÁTÉKNAK

    tudatvaltas.blogspot.hu/2015/03/putyin-nyugati-elitnek-vege-jateknak.html

    VálaszTörlés
  22. Magyar Fénymagok Egységének Tavaszi Örömünnepe 2015.március 21-én

    http://amivilagunk11-12.blogspot.co.at/2015/03/magyar-fenymagok-egysegenek-tavaszi.html

    VálaszTörlés
  23. Az USA figyelmeztette szövetségeseit, hogy ne csatlakozzanak a Kína által vezetett Fejlesztési Bankhoz

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/az-usa-figyelmeztette-szovetsegeseit.html#.VQxep46G-kU

    VálaszTörlés
  24. Chimera helyzet Frissítés

    (jobb egér gomb,- fordítás magyar nyelvre)

    2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  25. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Március 17.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    11 Cib, 14 Ceh, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/8EE2AD34-1434-4CF3-B691-A54365290629.html

    VálaszTörlés
  26. Eltitkolt marsi élet és utazások a Marsra - Obama a Marson

    http://ujvilagtudat.blogspot.co.at/2015/03/eltitkolt-marsi-elet-es-utazasok-marsra.html#.VQ2y4vmG-LU

    VálaszTörlés
  27. Paul Hellyer volt kanadai védelmi miniszter: "Az USA komoly veszélyben van." - Feltárja az összeesküvést, Új Energia használatára, a Földönkívüliek bejelentésére, és az összeesküvés megbuktatására szólít fel a 2016-os választásokon

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/03/paul-hellyer-volt-kanadai-vedelmi.html#.VQ3lGI6G-kU

    VálaszTörlés
  28. ADAMA: HOGYAN EMELHETŐ EGYESEK TUDATOSSÁGA

    www.fenyorveny.hu/2015/03/adama-hogyan-emelheto-egyesek.html

    VálaszTörlés
  29. Az atlantiszi ember TAO-élménye

    rejtelyekszigete.com/osi-civilizaciok/az-atlantiszi-ember-tao-elmenye/

    VálaszTörlés
  30. 5,3 millió éves jármű nyomokat találtak Törökországban

    http://ujvilagtudat.blogspot.co.at/2015/03/53-millio-eves-jarmu-nyomokat-talaltak.html#.VQ8b2fmG-LU

    VálaszTörlés

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.