2013. augusztus 5., hétfő

Közeleg a Fényrobbanás

Ismét készítettem egy kis összeállítást a hamarosan bekövetkező Eseményről.

Járuljatok hozzá ti is, azért, hogy megtörténhessen ez a világot érintő nagy változás. Akár meditációkkal és belső akarással, pozitív érzésekkel, kisugárzással. Cobra vasárnapi meditációval illetve a portál nyitásokkal kapcsolatos meditációkkal. Vagy az új felkészülés a változásra weboldal terjesztésével. Bóklásszátok éjjel az eget és érezzétek az új energiának a beáramlását és kérjetek szabadságot a világnak és az embereknek. Érezzétek, ahogyan sok ember szerte a világon igent mondd a kapcsolatfelvételre és a beérkező Fény szétáradására. Nézzétek égi testvéreinket és érezzétek őket.

A Föld és lakossága már 25.000 éve bebörtönözve és karanténban, feket lyukban van. Már régóta ellenőriz és mainpulál bennünket a sötét oldal vagy ahogy hívjuk őket, az összeesküvés. Most kilépünk a fekete lyukból 25.000 évnyi börtön után. Bolygónk az utolsó a galaxisban, mely felszabadul. Ez a kijárat az Eseményhorizont. Ez lesz az Esemény is egyben.

Minden portál illetve kapunyílás, egy kvantumugrás, amely közelebb hoz bennünket az Eseményhorizonthoz és egyben egyre több és több energia generálódik, míg végül elegendő energia gyűlik össze az áttöréshez. Az új portálok nyílásának időpontjai Cobra oldalán követhetők.

Az Eseményhorizont a kilépési pontja a fekete lyuknak és egyben a vége a karanténnak. A fekete lyukból való kilépést, egy fényrobbanásként fogjuk megélni. Ez egy felvillanás vagy különleges fajta fény lesz a Napból, amely átjárja a Földet és az embereket. Ez meg fogja nyugtatni az emberiséget a szeretet energiájának fényében, és véget vet a dualitásnak.

Ez egy csodálatos, a Földön ezelőtt sohasem látott vagy érzett energia. A Földön mindenki érezni és tudni fogja, hogy valami történt. Meglepetés lesz, ahogy és amikor megtörténik, még nekünk is. Ez még sosem történt meg. Ez nem egy nagy sokkoló esemény lesz, hanem egy pozitív esemény.

Az Esemény természetét tekintve egyszerre lesz fizikai és spirituális jellegű. Magába foglalja a nem-fizikai negatív lények eltűntetését, a háttérhatalom tömeges letartóztatását, és drasztikus növekedését a pozitív földönkívüliek vizuális észlelésének. Az Esemény csupán a kezdet, onnantól kezdve a dolgok olyan gyors tempóban haladni, amilyen gyorsan az emberiség alkalmazkodni képes. Az Első Kapcsolatfelvételhez kötődő műveletek a rendszer újjáépítésével párhuzamosan fognak haladni.

Legyetek türelmesek, kitartóak, figyeljétek a jeleket magatok körül, mert a Fény teljes győzelme már nagyon közel van!

9 megjegyzés:

  1. Tegnap este olvastam akkor sokkal hosszabb volt a cikk...miért lett törölve?Amúgy Dr. Georgi Stankov meg Cobra mondott már annyi mindent évek óta figyelemmel kísértem.

    VálaszTörlés
  2. Adrienn-az idő nincs meg adva!De, be fog következni,s készülj a változásra- ne várd- csak éld az életed a jelen pillanatban,s ha bekövetkezik-tudd-merre,s hogyan!

    VálaszTörlés
  3. Így igaz élni kell és figyelni a jeleket. Nem lett törölve, inkább bővítve a második bekezdéssel. Ez egy összeállítás, így az egyes szövegrészleteknek valóban lehet több leírása az eredeti változatában.

    VálaszTörlés
  4. hm érdekes,amikor megosztottad azt is olvastam a legalján hogy hogyan fog ez megtörténni mi lesz az első napokban stb stb...

    VálaszTörlés
  5. Honnan tudjátok hogy ez fog történni? Mennyit kell erre várni?

    VálaszTörlés
  6. Az egy másik leírás volt szerintem amire gondolsz. Elérhető ebben a bejegyzésben is az első sorban lévő Esemény linkre kattintva.

    A pontos idő nem ismert, csak a Teremtő ismeri kizárólag. Azt tudjuk hogy már nagyon közel vagyunk a célhoz. Fokozatosan haladunk a megtörténéséhez vezető út végén.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Stankov előrejelzései engemet is kissé csalódottá tettek, na nem az isteni tervel kapcsolatban, hanem magával Stankoval szemben, Ő is , mint sokan mások hitelét vesztették előttem. Most olvastam valamelyik blogon, hogy 3 bolygó vagy " valami" van a naprendszerünkben, pontosabban a Jupiter mellett van jelenleg, ami miatt a Napon pólusváltás zajlik ép, meg hogy augusztus 11-től nagy változás lesz, egy másik cikk szeptemberre tette a türelmi idő lejártát, amit 2012.12.21 utánra kaptunk, mi a helyzet akkor most ??? Mit tudsz erről Dávid ?

      Törlés
  7. Az, hogy mikor JÖN el egy bizonyos esemény, az mindig vita tárgya marad. Gondoljatok JÉzus Krisztus, vagy Pál apostol szavaira, arról a bizonyos tolvajról. A lelkeknek olyan állapotba kell kerülniük, hogy bármely pillanatban készen álljanak az elszámolásra. Akár éjjel, akár nappal, bármely óra, bármely másodpercében. Éppen ez a legcsodálatosabb, hiszen erre kíváncsiak, akik segítenek a felemelkedésünkben: mennyire voltunk hajlandóak felkészülni, megváltozni, megjavulni? Mit tettünk, vagy mit teszünk meg ezért? Hiszen tudjuk: a jók még jobbak lettek/lesznek, a rosszak pedig még rosszabbak.Így válik el az ocsú a tiszta búzától. Épp ez az egészben az érdekes. Sok ima, sok sírás-megbánás, /=ezek mind tisztítanak!/, a múltbeli rossz, vagy rossznak vélt cselekedetek revideálása, bocsánat kérés az érintett szeretteiktől, a megbékélés, a szeretet- ez A MOSTANI LECKE. Fel van adva.. Mindenkire rá van bízva, hogyan oldja meg, vagy hagyja úgy a dolgait, ahogy van, vagy esetleg hitét vesztve csak bajt halmoz továbbra is . /bármi rosszat tesz, maga ellen teszi!/. Béke és szeretet legyen veletek!

    VálaszTörlés

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.