2013. január 18., péntek

A tudatosságba vezető út

Először is fontos, hogy tudjátok, hogy egy folyamatról beszélünk, egy folyamatról ami már folyamatban van egy jó ideje. És ami már azon ponthoz van nagyon közel, ahol megtörténik az átbillenés. Ahol megkezdődik a külső manifesztáció. Az emberek jól tudják, hogy mi újság azt illetően, hogy direkt erőszakolják ránk az adókat, szabályozásokat hogy csak egy példával éljek most. Lesz egy pont ahol nagymértékű külső változások lépnek érvénybe.

Végre nem rejtsük véka alá a tudásunkat és nem fogunk úgy ugrani ahogy fütyülnek nekünk. Így maga a kontroll rendszer fog összeomlani. Felismerjük, hogy van lehetőségünk kilépni ebből. És erre már nem tudnak erőszakot alkalmazni, vagy további megszorításokat például, hiszen akkor még egyértelműbb, hogy milyen sunyik is valójában. Szó szerint maguk alatt vágják a fát már, ahogy a tudatosság felemelkedik.

Már az információk beszivárgása történik. Arról, hogy milyen dolgokkal is vernek át minket az irányító emberek. Hatalmuk egyre gyengébb, mivel nem működünk együtt és átlátunk azon, hogy mindennek lényege a szándékos megszorítás, behódoltság és a tudattól való elszakítás. Egyre több ember ismeri ezt fel ezekben a napokban is.

A lényeg, hogy minél több ember tudja ezt és mélyen tartsa is meg ezt a tudást. A tudást arról, hogy a jelenlegi elénk tett világ mögött mi is van valójában. És így már annyi ilyen ember lesz egy idő után, hogy átbillennek a dolgok, vissza a mi kezünkbe. Ez az amitől úgy féltek, és most egyre gyengébbek, mi pedig sóvárogva vágyunk vissza a tudás állapotába.

Mint mondtam a rengeteg globális hazugság (média, ételek, italok, levegőszennyezés, figyelem elterelés, különböző rádió hullámok sugárzása, bank rendszer, megszorítások, éheztetések, háborúk) és a tévhitek ideje lejárt. A kérdés csak az, hogy milyen gyorsan fogjuk visszaszerezni a teljes tudatosságunkat. Az úton már elindultunk. Tőlünk függ mennyire horgonyzunk le mindezek felismerésében és tudásában, továbbadásában.

Csodálatos dolgok várnak ránk ezek után. Ha már megtörtént az áttörés, a tömeges letartóztatás, akkor jöhet a valódiság felfedése az emberiség számára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.