2018. december 13., csütörtök

Felkészülés az Eseményre

Ahogyan az Esemény egyre közelebb van, úgy növekednek az energiák körülöttünk. A meditációkban egyre nagyobb energiákat tapasztalhatunk meg, ahogyan tisztul minden.

Végezhettek olyan meditációt is, amiben csak lecsillapítjátok az elméteket és utána önmagatokra koncentráltok, a Felsőbb Énetekre. Ne a Földi életetekre fókuszáljatok, hanem arra, hogy honnan jöttetek előtte és hová tartotok. Az Áttörés pillanatára, ami közeleg, ahogy a Fény erői hatalmas számban a Föld körül állomásoznak már. Amilyen életed lesz utána, amikor megtörténik. Mi lehet majd a szereped? Mit kell tenned, amikor a TV is közvetíti majd a valós igazságot a világról? Engedjétek a meditációkban, hogy közelebb kerüljetek a Fény erőihez, vezetőitekhez és a felsőbb pozitív lényekhez! Hiszen nemsokára majd közéjük tartozhatunk! Ne féljünk a változástól és fejlesszünk magunkat, próbáljunk tudatosabban is táplálkozni, adjunk helyet az új energiáknak! Tisztítsuk meg testünket és lelkünket az új korszakra végleg!

Tegyünk a kapcsolatfelvételért, készüljünk rá, még azelőtt, hogy eljönne. A továbbiakban Cobra néhány korábbi bejegyzését osztom meg ezzel kapcsolatban. Ezek mellett több, a témához tartozó bejegyzése volt természetesen.
 
Korábban az Ellenállás tagjai tartózkodtak attól, hogy 30 méternél tovább jöjjenek a bolygó felszínére. Ezekkel a jelenlegi fejleményekkel egyes különleges Ellenállási erők csupán 5-10 méterrel a felszín alatt állomásoznak. Azok a Fénymunkások és Fényharcosok, akik küldetésük részének tekintik azt, hogy részt vegyenek az Esemény műveleteiben, telepatikusan kérhetik, hogy egy kicsi Ellenállási bázis épüljön jelenlegi lakóhelyük alatt. Ezt a kérést NEM szabad hangosan kimondani és NEM szabad sehova leírni. Az Ellenállás egy bizonyos biztonságos csatornán keresztül felkérést fog kapni arra, hogy a Fényharcos háza alatt épüljön fel egy bázis és a legtöbb esetben a kérést jóváhagyják. Ezeknek a kis bázisoknak meghatározott szerepük lesz az Esemény műveleteinek során.

Ha rendelkezel olyan saját birtokkal, amihez tartozik egy kicsi, de ahhoz elég nagy sík terület, hogy ott egy kis Plejádi repülő csészealj leszállhasson, akkor csendben elmondhatod az alábbi rendelkezést.
 
"Az Én Vagyok jelenlétem nevében elrendelem, hogy egy Plejádi hajó szálljon le saját tulajdonú földemen és történjen meg a fizikai első kapcsolatfelvétel az ezen a hajón lévő Plejádiakkal a lehető leghamarabb, a lehető legjobb módon."

Nagyon fontos, hogy SOHA ne mondd ki hangosan ezt a rendelkezést és soha ne beszélj róla senkinek, mert különben nem lehetsz része a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" projektnek. Azzal, hogy nem hozod tudomására senkinek, hogy elmondtad-e a rendelkezést vagy sem, a Plejádiakkal való saját kapcsolatfelvételi folyamatodat véded meg a fizikai és nem-fizikai cabal beavatkozástól, ami megakadályozhatja, hogy megtörténjen a kapcsolatfelvétel. Viszont mindenképp megoszthatod a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" instrukcióit a lakosság felébredett részével.

7x7 méter yard nagyságú terület az abszolút minimum egy kicsi Plejádi űrhajó landolásához, 30x30 méter pedig az optimális. Mondanom sem kell, hogy a Plejádiak pozitív Fénylények. Ha ebben nem vagy biztos, akkor a "Kapcsolatfelvételi Parabolaantenna" protokoll nem neked való.

A Plejádiak szeretnének segíteni a krónikus fájdalomban szenvedő embereknek és kifejlesztettek egy protokollt, ami segíthet enyhíteni a fájdalmat. Ha krónikus fizikai fájdalmaid vannak, az alábbi mondatot megismételheted magadban háromszor.

PB csillagpor parancs = Command PB stardust (eredeti angol)

Majd a Plejádiak a fejlett technológiájukat felhasználva hozzáférnek a központi idegrendszeredhez, hogy enyhítsenek a fájdalmadon. Ehhez a bejegyzéshez tartozik még a korábbi Belépési protokollok bejegyzés is, ahol az Ellenállásba való pontos belépési protokollokat lehet megismerni! Ami még fontos lehet, az a Delta Opció bejegyzés.

Radikális változások történnek az univerzumunkban, és mihelyt ezek a változások elérik a Földet, hatalmas lesz az átalakulás. Először is, a csökkent szoláris aktivitás nagyon gyorsan egy új mini jégkorszakhoz fog vezetni. Ez pár hónapon belül bekövetkezhet. Szerencsére létezik egy nagyobb Galaktikus ciklus, amely felülírhatja a Nap mini jégkorszak ciklusát, mielőtt az megtörténne, és visszafordíthatja azt az áramlatot, de elkerülhetetlenül ahhoz fog ez vezetni, amit néhányan Nap Villanásnak hívnak, és ez tulajdonképpen egy Galaktikus Szuperhullám, amely az Eseményhez vezet.

A facebook csoportunk és a blogon található linkek és modulok kicsit átfrissültek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.