2020. március 24., kedd

Felemelkedés idővonal meditáció

2020.04.05 update: A meditációnk volt minden idők legsikeresebb meditációja! A meditációnk hatalmas volt, hiszen többszörösen túlszárnyaltuk a 144.000 létszámú kritikus tömeget, mivel többen voltunk, mint 1 millióan, amint azt Cobra is megerősítette már. A meditációnk helyzetjelentése, majd ennek a posztnak a végére lesz feltéve, két héten belül. A Schumann rezonancia is figyelemre méltó kilengést mutat azóta. Ennek garantált pozitív következményei lesznek a jövőnket illetően.

A nagy jelentőségű tömegmeditációnk pontos ideje magyar idő szerint április 5-e, hajnal 4:45. Íme négy link, sok-sok információval a meditációról. Egy. Kettő. Három. Négy. Amennyiben ezt olvasod, ott kell lenned neked is, hiszen Együtt sikerülni fog az akár egy milliós részvételi arány.

A letölthető, magyar hangú MP3 vezetett meditáció változat letölthető innen és innen is. Ajánlott letölteni már most és addig is naponta végezni, (akár, este 21:00-kor a szegedi csoport kezdeményezésére) hogy ráhangolódjunk.

Ez az aktiválás segít a Fényerőknek leföldelni a Fény energiáját a bolygó felszínén annak érdekében, hogy teljes mértékben eltávolítsa a koronavírust, hogy segítsen megszűntetni mindazt a félelmet, amelyet a járvány okozott, hogy megakadályozza a sötét erők azon terveit, ami miatt elindították ezt a járványt, valamint, hogy segítse a bolygószintű evolúciót visszaállítani a legpozitívabb Felemelkedési idővonalra, amely el fog vezetni bennünket a Vízöntő korába.


Instrukciók: (A meditáció javasolt időtartama 20 perc.)

1. Használd a saját technikád, ami ellazult tudatállapotba visz.

2. Jelentsd ki azt a szándékod, hogy eszközként használod ezt a meditációt arra, hogy a Bolygó a legoptimálisabb idővonalra váltson és a koronavírus teljesen eltávolításra kerüljön.

3. Képzelj el egy ragyogó fehér Fényoszlopot, amint a Kozmikus Központi Napból kiáradva szétszóródik az Univerzum összes galaxisának Központi Napjához. Majd képzeld el, hogy ez a Fény belép a mi Galaktikus Központi Napunkon keresztül, áthalad a Galaxisunkon, majd a Naprendszerünkbe érkezik és áthalad a Naprendszerünk összes Fénylényén, majd a Föld bolygó minden lényén, valamint a testeden keresztül a Föld középpontjába.

4. Képzeld el, hogy ez a Fény átalakít minden még meglévő koronavírust a Földön, fertőtlenít minden fertőzött területet a bolygón, meggyógyítja a betegeket, eltávolít minden félelmet mely összefügg ezzel a járvánnyal és helyreállítja a stabilitást.

5. Képzeld el, hogy az események iránya a Földön a lehető legpozitívabb idővonalra vált és eltávolodik minden járványtól, háborútól, globális uralomtól. Képzeld el, hogy a fehér, rózsaszín, kék és arany színű Fény meggyógyít minden egyenlőtlenséget, eltöröl minden szegénységet és bőséget hoz az egész emberiségnek. Képzeld el, ahogy a Vízöntő korának új, gyönyörű kozmikus ciklusa elkezdődik. Tiszta Fényt, Szeretetet és Boldogságot hozva minden lény számára a Földön.

Vasárnap hajnalban 04:45-kor kezdjük a történelmi jelentőségű, 20 perces világ meditációt, órákat beállítani, öveket becsatolni!

A Plejádi flotta közölte, hogy drasztikusan növelte jelenlétét az alacsony Föld körüli pályán, a sztratoszférában és az atmoszférában, közel a bolygó felszínéhez a tömegmeditációnk miatt. Ezek mellett a Plejádiak egy nagyon erőteljes portálként fogják használni ezt az együttállást és meditációt, amely tartósan biztosítja majd a Plejádi flotta jelenlétét a Naprendszerünkben.

Hatalmas a lehetőség az Esemény felgyorsítására és a pozitív idővonal legtökéletesebb stabilizálására! Most nekünk is hatalmas a lehetőségünk és a kulcs szerepünk. A mostani Földi helyzetre is megfelelően reagáltunk eddig és elkezdtünk végre befelé fordulni és nem az eddig ismert világ összeomlására, hazugságaira, amely célja csak, hogy minket tönkretegyen. Elég volt és ideje most rátenni a pecsétet is minderre. Legyen ez a meditáció a végső Fény löket Tőlünk, amely lesöpri a Földön az uralkodókat és minden negativitást. A Fény és Szeretet áthatol mindenen és mindenkin!

A Földön több százezren leszünk EGYÜTT, közvetlen felettünk pedig a Plejádiak és a többi Fényerők milliói. És persze a belső Földiek és az Ellenállás is velünk EGYÜTT meditál majd ugyan azon időpontban. Adjuk meg a gyújtólángot a pozitív változásra és a jelet a Teremtőnek, hogy készen állunk az Eseményre és a Felemelkedésre!

(Egy felhívás a meditációról Cigány nyelven megtekinthető ide kattintva, a videó leírásában infók is vannak és szöveges leírások is, Cigány és Magyar nyelven is. Köszönjük Matzi Goldberg-nek! Egy vezetett 20 perces meditáció (a hivatalos meditáció formátumban) Cigány nyelven szintén tőle, ide kattintva tekinthető meg. Eddig ezen a nyelven még soha nem volt lefordítva, köszönjük még egyszer! Az összes elérhető nyelvű vezetett meditáció egyébként a We Love Mass Meditation youtube csatornán elérhető!)

A Fény győzelme!

2020. március 18., szerda

A végjáték ideje

Íme egy tartalmas bejegyzés a jelenlegi helyzetről, kiegészítésekkel, linkekkel, képekkel, videókkal. Nagy köszönet többek között Cobrának és a fordításért a Magyar Cobra Csoportnak is.

A bolygó felszabadításáért folyó háború a tetőpontjához közeleg. A koronavírus kitörésének visszaszorítását követően a sötét erők újabb, módosított vírustörzset helyeztek el Codognoban, Olaszországban. Codogno csak néhány mérföldre van Piacenzától, melyet évszázadokon keresztül fontos fekete nemesi családok vezettek. Scotti, Pallavicini, Visconti, Sforza, Farnese, Bourbon és Habsburg.

Az olasz víruskitörés két fekete nemes frakció között dúló harc külső megnyilvánulása, és a vírust elhelyező frakció a gazdaság összeomlását akarja. Úgy tűnik, hogy jelenleg nagyon sikeresek. A vírus Európán keresztül való terjedésének kritikus pillanata akkor volt, amikor az európai miniszterek a február 25-i római találkozójukon eldöntötték, hogy a fekete nemesek parancsának megfelelően nyitva tartják az olaszországi határokat. A nyitott határok lehetővé tették a vírus terjedését először Európában majd világszerte. Az olasz vírustörzs terjedése egész Európában és világszerte is tömeges karanténokat eredményezett.

Amint azt sokan észrevették, mindez ideális feltételeket teremt a tömeges letartóztatás forgatókönyvének. Megerősíthetem, hogy a Pozitív Katonaságnak megvannak a tervei a tömeges letartóztatások végrehajtására, ahogyan azt Drake Bailey közzétette, amely így szól, dátumokkal ellátva. Tehát jöjjön a Fehér Kalaposok üzenete Draken keresztül. Végre vannak dátumaink! Sajnos linkek nincsenek. Ez figyelmeztetés. Akár el akarod hinni, akár nem, azt javaslatom, hogy vedd komolyan és biztosítsd be magad 3 hetes egészségügyi szükségállapotra. Raktározz el vizet, élelmet, wc papírt és ami szükséges. Mindent, amire szükséged lehet 3 hétig.

(Egyéb fontos infók magyarul, két nagy bejegyzés részben, Drake-ről és a háttérhatalmat megdöntő tervekről, melyek tökéletesen egybevágnak a mostani dolgokkal, ide kattintva!)


Részletek ezekből az infókból, amik évekkel ezelőttiek és nagyon aktuálisak.

,,Főáramlatú hírportálokon már megszellőztették, illetve több névtelenül nyilatkozó katonai bennfentes is megerősítette, hogy az Anonymous hackercsoport sem csak egyszerű kamaszgyerekek gyülekezete, akik szeretnek feltűnést kelteni és megbotránkoztató akciókat végrehajtani. A csoport magját valójában az USA katonaságának számítógépes szakemberei adják és a nyilvánosság előtt bemutatott Anonymous-image csak álca. Magas rangú katonák jelentős létszámban vesznek részt a csoport munkájában és teljes mértékben támogatják az összeesküvés eltávolítását. Érdekesség, hogy a védjegyükké vált Anonymous maszkot a V for Vendetta (V, mint Vérbosszú) című filmből vették át. A filmet (ami alapjában véve egy katonai diktatúra megdöntéséről szól) 2006 márciusában mutatták be, míg az Anonymous csoport első jelentősebb hackelésére 2006 júliusában került sor. Vajon az időpontok közelsége csak véletlen egybeesés lenne, vagy valakik megint a mozin keresztül akartak üzenni és ébresztőt fújni a népnek?"

,,Az emberi történelem egyik legnagyobb eseménye jön hamarosan. Korai szakaszában egy világszintű, hatalmas pánik várható. Ha egyszer kiderül, hogy minden hír, amit eddig hallottunk, hazugság volt, és minden nap több száz hazugsággal tömtek minket, hogyan lehetne többé visszadugni a dzsinnt a palackjába? Ha mindez kiderül, az annak a jele, hogy többé nem ők viszik a műsort és a pozitív változások elkezdődtek. Drake tanácsa, hogy senki se féljen bármit is látunk, vagy hallunk majd, csak szemlélődjünk, próbáljuk meg kívülről nézni a dolgokat. Azzal fogunk szembesülni, hogy a hírek egyszer csak megváltoznak. A média csak azt fogja hangoztatni majd, hogy veszélyben vagyunk és egy fenyegetés lépett fel, amitől félnünk kell. Ez el fog múlni. A média sok szereplőjét le fogják cserélni, az igazságszolgáltatás a médiára is kiterjed majd. A rosszfiúk felett nekünk kell majd ítélkeznünk és mindenki a tettei mértékének megfelelően lesz elbírálva. Tisztában kell lennünk, hogy néhányan olyan dolgokat tettek, amit SENKI sem tenne meg az emberek közül. Sokuknak amnesztiát kell majd adni, mert maguk is áldozatok, és soha nem akartak benne lenni a játékban (utálják a munkájukat és szabadulnának a szervezetből), de kivégzés várt volna rájuk és családjukra, ha ki akartak volna lépni az illuminátusok köreiből. Drake nem híve az erőszaknak és nem szeretne önbíráskodókat sem látni, de vannak néhányan, akiknek talán még a kivégzés sem jelentene elég büntetést. Személyesen találkozott olyan fickókkal, akiknek a szeméből csak átható, üres sötétség áradt, és úgy tekintettek ránk, emberekre, mintha egyszerűen az étlapjukon szereplő fogások lennénk."

(Véleményem szerint a dátumokat továbbra sem lehet készpénznek venni, hiszen percről-percre változik most a helyzet. Talán az ezen a linken lévő cikk már egy jel a pozitív katonaság bevezetésére, akik eltávolítják a háttérhatalmat és indítják a letartoztatásukat?)

És akkor a Fehér Kalaposok programterve, dátumokkal, az alábbi.

2020.03.16.
A rendezvényeket elkezdik lemondani a vírus miatt.

2020.03.23.
Az USA (3 hét) karantén alá lesz helyezve, röviddel azután szükségállapotot vezetnek be.

2020.03.30.
Az USA visszatér az aranyfedezetre.

2020.04.12.
Első letartóztatások. Elkezdetek felébredni. Utána letartóztatások tömkelege fog lezajlani.

2020.07.20.
A földönkívüliekkel kapcsolatos teljes nyilvánosságra hozatal.

Ezt Kína szárazföldi Sárkány forrásai is megerősítik, mondván, hogy a jelenlegi vészhelyzet lehetővé teszi a tisztogatást, és hogy mindez április 15-ig láthatóvá válik. Az Ellenállás azt mondta, nem tudják megerősíteni a Pozitív Katonaság tervét, ám nem is tagadják azt. Kijelentették azt is, hogy a Pozitív Katonaság nem az egyetlen frakció a játszmában, és hogy vannak más forgatókönyvek is. Hozzátették, hogy a tömeges letartóztatásokra még nem kerül sor, bár a pozitív katonaság már be van vonva bizonyos előkészítő műveletekbe.

Az Ellenállás azt javasolja, hogy mindenki készüljön fel egy világméretű egészségügyi karanténra és gondoskodjon nagyjából egy hónapra való élelmiszerről és egyéb alapvető szükségletekről, és azonnal vegye ki a pénzét a bankokból, hogy legyen készpénze az egy hónapos időszakra. Az Esemény nem történhet meg, amíg az összes toplet bombát el nem távolítják, de lehetséges egy, a Delta Opcióhoz (erről korábban volt szó) hasonló forgatókönyv.

A Fényerõknek sikerült nemrég eltávolítania a plazma anomália túlnyomó többségét a bolygó felszínéről, a plazma toplet bombák utolsó rétegének nagy részével együtt. Ez nagy győzelem, és ez az egyik tényező, ami beindította a Pozitív Katonaság terveit.

Sajnos amikor a plazma sík tisztítása már majdnem teljesen befejeződött, utolsó védelmi vonalként a chiméra egy nagyon erős védelmi mechanizmust aktivált az összes, felszínen élő ember fizikai implantátumában. Ugyanis minden fizikai implantátumnak van egy szingularitás forrása, kvark-gluon plazmát termelő kvantumszámmal, amely olyan toplet bombákat hoz létre, melyek össze vannak kapcsolva azzal a hálózattal, amely a felszíni lakosság összes implantátumát köti össze. Amikor ezt a védelmi mechanizmust aktiválták, a kvantum elsődleges anomália mezőben mutáció keletkezett, ami február végén részleges torzulást eredményezett az idővonal irányában. Ez tette lehetővé, hogy a sötét erők vírusmintákat helyezhessenek el Olaszországban, Iránban és Koreában. Ez az idővonal irány részben már korrigálva lett, és a meditációnk biztosíthatja, hogy a lehető legjobb idővonalra váltsunk a bolygó felszabadítása és a Felemelkedés felé.

Az Ellenállás elpusztított minden biochipet melyeket az új oltásokba akartak rakni, és amit a koronavírus ellen fejlesztettek ki. Ezért az új oltóanyag nem tartalmaz biochipeket, bár még mindig tartalmazhat az egészségre veszélyes vegyi anyagokat.

Spirituális szinten a koronavírus kitörése drasztikusan felgyorsította az összes nem fizikai entitás teljes és végső kitisztítását, melyek bizonyos fokig még mindig a bolygó felszíne körül vannak. Ez kiváltotta az emberi túlzások, a vakmerőség, az önzés és az illúziók megtisztulását, és nagyon szükségszerű földelést hozott. Azzal, hogy mindenkinek otthon kell maradnia, az emberek kiléphetnek a még több termelés, még több költekezés, még több fogyasztás kényszerének ördögi köréből, és végre lesz idejük meghallani a madarak csicsergését, amikor visszatérnek a csendes városokba, ahol sokkal kevesebb az emberi tevékenység.

Szerte a világon, a sok lezárásnak, vesztegzárnak köszönhetően, kevesebb az autó az utakon, kevesebb a repülő és kevesebb a szennyezés. Mialatt mi a COVID-19 miatt pánikolunk, Földanya gyógyul.

Zhong Nanshan, az egyik legjelentősebb kínai epidemiológus, aki helyesen látta a kínai koronavírus kitörésének végét, arra számít, hogy a járvány júniusig véget ér, ha azonnali társadalmi intézkedéseket hoznak a vírus terjedésének megállítása érdekében. A Defender Europe 20 katonai gyakorló csapatok nem az új világrendet hozzák Európába, és nem folytatnak tömeges letartóztatásokat, de a vírust nagyon hatékonyan tudják terjeszteni.

Annak a ténye, hogy a korona vírus egy biofegyver végül eléri a fősodratú médiát, mivel felső szintű tisztségviselők elkezdtek kérdéseket feltenni a világ minden táján. Ma már köztudott, hogy az 5G bázisállomások súlyosan veszélyeztetik az immunrendszert, és döntő szerepet játszanak a sötét erők járvánnyal kapcsolatos tervében. Az 5G hálózat része a sötét erők terveinek, hogy megerősítsék a Föld karanténját. A chimera által irányított amerikai űrparancsnokság az 5G-t akarja használni védővonalként a pozitív földönkívüliekkel szemben.

Ami jelenleg zajlik az a Föld bolygóért folytatott kvantum háború csúcsa, a pozitív földönkívüli erők és a chimera csoport között. A kvantum háború részletei még nem hozhatóak nyilvánosságra, csak annyit mondhatok, hogy a pozitív oldal a toplet bombák eltávolításán dolgozik, a negatív oldal pedig bizonyos technológiák fejlesztésén.

Ezen a ponton meg kell értenetek, hogy mint minden háborúban, vannak győzedelmes és vereséges pillanatok. Az előttünk álló út meglehetősen intenzív és hepehupás lehet, és lehetséges, hogy a dolgok nem mindig a terv szerint vagy az előrejelzések szerint fognak zajlani, de a végén győzedelmeskedni fogunk. A meditációval (főként, ami pár hét múlva lesz) rengeteget tudunk változtatni, mivel az egyesített tudatosságunk közvetlenül tudja befolyásolni a kvantum mezőt. Addig az immunrendszer megerősítésére használhatjátok a C-vitamint, ami segíthet a vírus ellen is és igyunk elegendő folyadékot.

Az RCV csillagpor parancs protokollt is használhatjátok (3x kell elismételni magadban), amennyit csak lehet. Eltávolítja a vírus kb. 75%-t, ahogy ez a február 20-i visszajelzés mutatja Wuhanból. Hiszen valaki akkoriban azt, írta, hogy tegnap Wuhan fénymunkásai elkezdték használni a parancsot, ma hirtelen lecsökkent az újonnan fertőzöttek száma, 1700-ről, 400-ra. Ezek tényleg csodálatos eredmények. A fájdalmak megszüntetése ellen pedig a PB csillagpor parancsot alkalmazzátok. A Plejádiak azt kommunikálták, hogy a protokolljuk még hatásosabb lenne, de mindig van néhány túl önző ember, aki nem tartozik a cabal sötét erőihez, de vakmerően terjeszti a vírust, sőt, a vírust a sötét hálón árulja is. Ez a háború hamarosan véget ér és egy új világ születik. A világ, amelyre mindannyian vártunk. A Fény győzelme!

Aki 5G-s antennát lát, jelezze a pintyes@gmail.com címen, Pintyes József Csaba számára, mert akció készül a megsemmisítésükre. A STOP 5G Magyarország facebook csoport ide kattintva elérhető.