2014. január 13., hétfő

Az archónok bukása

A Fény erők egy bizonyos fontos hadművelete zajlik a színfalak mögött, a legszigorúbb titoktartás alatt. Bennfentesek azt az utasítást kapták, hogy ne adjanak ki jelentős információt, amíg ez be nem fejeződik. Ez az oka annak, hogy látszólag nem történik sok minden.
 
Az egyetlen dolog, amit mondhatok erről a műveletről, hogy kapcsolódik a fennmaradó archónok eltávolításához a bolygón, és az eltávolításuk valódi oka, hogy a sötétség lehetővé tette számukra, hogy elterjedjenek a galaxisban több millió évvel ezelőtt.
 
A fizikai síkon, a jelenlegi archón vezető most egy kis vidéki városban él nem messze Rómától. Azért jött a Földre 1995-ben egy portálon keresztül, egy mély földalatti katonai bázis közelében Veronából, hogy megakadályozza a felemelkedést és a planetáris felszabadulás folyamatot teljes erővel, majd előkészítse és megszervezze a Kongói Archón inváziót 1996-ban. Nyilvánvaló, hogy nem a régi olasz fekete nemességhez tartozik. De nagyon jól kapcsolódik velük, és a jezsuita hálózaton keresztül a következő három fő kommunikációs csomópontokkal. Az ő feladata most az, hogy fenntartsák a karantén státuszát a Földön és megakadályozzanak bizonyos dolgok megtörténtét. A fő archón fekete nemesi családokat is érdemes megjegyezni. Farnese, Orsini, Aldobrandini és Chigi. A Farnese család a Cabal fő építésze, mert ők hozták létre a jezsuitákat a Borja család egy kis segítségével vissza a 1540-es években. Közvetlenül azután, hogy első Pentagon Caprarolát építették Róma közelében.
 
Érdekes megjegyezni, hogy a világtérképen a 16. századtól látható az Antarktisz, amit hivatalosan az 1770-es években fedeztek fel. Ebben az időben Farnese úgy döntött, hogy felhasználja a jezsuita Adam Weishauptot az Illuminátusok létrehozásához, hogy a Rothschildokat hatalomra emeljék, és Washington DC-be mozgassák a Farnese székhelyét. Ők építették a második Pentagont is. Azt is érdekes látni, hogy Larry Farnese, az egyik családtag, egy szenátor.
 
Az Orsini család nagyon erős kapcsolatban van a hüllő fajjal és a fő összekötő kapocs a fizikai és nem fizikai arkhónok között. Ők azok, akik megteremtették a paktumot a hüllő faj és a római katolikus egyház között. Régen a fő portáljuk a Pitigliano földalatti alagutakban volt. Ez az alagút rendszer egészen Orvietoig ment és Orvieto alatti földalatti kamrákban tárolják a Vatikán aranyat. Az Orsini család sok hatalmat vesztett el 2010 májusában a Fény erők egyik hadművelete során, aminek Mission Blue Shield (Kék Pajzs Küldetésnek) a kódneve.
 
Az Aldobrandini család tagjai tartalmazzák az eredeti csoportot, akik úgy döntöttek, hogy megtapasztalják az elkülönülést a Forrástól (a Teremtőtől/Istentől) több millió évvel ezelőtt. Az ő birtokukban lévő titkos dokumentumok között vannak olyanok is, amik bizonyítják, hogy létezik Atlantisz és az atlantiszi misztérium iskolák rituáléinak a töredékei is. Ez a család tisztában van, hogy mennyire fontos az Istennő energiája. Van egy bizonyos tény erről a családról, amit majd nyilvánosságra kell hozni az Esemény után, és meg fog lepni sok embert.
 
A Chigi család a jezsuiták bankárai és ők ellenőrzik a Banca Monte dei Paschi de Sienat. Ahogy azt több mint egy hónappal ezelőtt említettem, a Keleti Szövetség megzavarta a pénzügyi machinációkat. Ezek a családok gyorsan elveszítik hatalmat és a Cabal elveszíti a támogatást. Amellett, hogy a Cabal most aggódik. Ez az oka annak, sokan a Cabalon belül a jelenlegi civilizáció végére készülnek és menedékhelyet építenek. Az információk szerint a Galaktikus Központ tevékenysége megnő, különösen a március-május időn belül kell maradnia most. A Keleti Szövetség így nagy előrelépést tesz, különösen Kínában, a Cabal csatlósai eltávolításának érdekében a hatalmi pozíciókból és a rendszer átalakításáért.
 
Bizonyos műveleteket a Fény erői körülbelül egy hét alatt befejeznek, és akkor a dolgok elkezdenek előre lendülni, és azután még több információ és jó hír jelenhet meg. A nem-fizikai síkon, az  arkhónok, csatlósaik és a technológiák eltávolítása folytatódik. Az egyik terület, ahol nagyobb előrelépés történt az éteri infrahang technológia eltávolítása, amely elnyomja az emberi rezgésszámot.
 
A technológia több mint kétharmadát már eltávolították az elmúlt hónapban. Az éteri skaláris eszközök képesek létrehozni fizikai infrahangot, ami mérhető. A természetben lévő környezeti hang két független méréséből látható, hogy a környezeti infrahang 100 Hz-ig felmegy 35 dB-ig, a környezeti hangok többi frekvenciája fölé. Lehet látni egy furcsa ultrahang csúcsot 10 kHz-en az egyik mérésben, és 15 kHz-nél a másikban. Ezek megfelelnek az éteri ultrahang hálózatnak, amely letapogatja az agy tevékenységét. Az éteri infrahang és az ultrahang intenzitása be van állítva, hogy éppen csak alatta marad az átlagos emberi lény hallásküszöbének, hogy elkerülhető legyen a kíváncsisága, és rájöjjön, hogy valami furcsa történik. Vannak, akik még így is képesek hallani ezeket az infrahangokat, és néhányan még az ultrahang frekvenciákat is, amit sok kutató csak Taosi zajnak nevez. Ezt a zajt, hangot, professzionális hangtechnikai berendezéssel rögzítették már.
 
Ezen technológiák és struktúrák eltávolítása sok kemény munkát követel a Fény erőktől, mivel az arkhónok javították a hálózatuk nem fizikai ellenőrzését az elmúlt 25.000 évben. Sokkal kevesebb időbe telik mint 25.000 év leszerelni mindezt, de nem szabad csüggedni, ha egy-két hónapig nem látható áttörés. Hamarosan lesznek eredmények.
 
Forrás: http://2012portal.blogspot.hu/  
Fordította: SandalPhon 

3 megjegyzés:

  1. Köszi a fordítás(oka)t!

    VálaszTörlés
  2. de ha az arkhonok elbuktak mi ez az mszp-s hadjárat meg atomenergia meg1ezés oroszokkal?atomenergia v.nullponti energia?hüllök,arkhonok elbuktak tehát ugy tünnek el h.sose látta öket senki.tehát nem léteznek számunkra mert mire megláttuk volna öket elbuktak.na itt a 22es csapdája és itt az ideje kiröhögni magunkat.esetleg jelentkezzen aki látott közülük 1et is.de ne otthon csendben tegye fel a kezét mert akkor nem látom.

    VálaszTörlés
  3. 5éve ezt irjátok.ne szavbazzatok semmilyen pártra de benjamin bulfoprd se

    VálaszTörlés

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.