2013. december 22., vasárnap

Az Esemény lehetősége

Igaz, hogy a mostani lehetőségablak bezárul a szent estét követő napon, de az Esemény bármikor megtörténhet függetlenül a lehetőségek ablakaitól, ahogyan azt Cobra elmondta. Nem lesz megvárva a nemfizikai síkok teljes eltörlése. Ez lehetővé fogja tenni az éteri implantátumok könnyebb szétesését, amint ezek az implantátumok szembenéznek a változások fizikai bizonyítékaival, hatékonyan fel fog oldódni az összes beültetett elmeprogram és a megmaradt éteri mátrix.


Az Esemény akkor fog megtörténni, amikor minden isteni szempont, mi itt a felszínen, az Ellenállás a felszín alatt, és a pozitív Földönkívüli fajok a felszín felett szinkronizált módon összehangolódtak, hogy kiváltsák a Galaktikus Központi Nap impulzusát. Kollektívan van beleszólásunk ebbe a folyamatba, bár nem mi vagyunk benne az egyetlen érintett résztvevők. 

Az ünnep(ek) egy nagyszerű lehetőség több szempontból. Tartsátok meg a Fényeteket, sugározzátok ki és figyeljetek minden jelre körülöttetek. Képzeljétek el az Eseményt az örök most pillanatában.

2 megjegyzés:

  1. tudjuk évek ota várjuk.jan.29 a szülinapom jo lenne addig megcsinálnátok h ne küldjön el a barátnöm dolgozni.a görög haverom is várja ö se dolgozik várja a joléti alapok felszabaditását.

    VálaszTörlés
  2. David Icke videó: http://www.youtube.com/watch?v=C9o01mIa3BA

    VálaszTörlés

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.