2013. december 26., csütörtök

Az ártatlanság visszatérése jelentés

Az Ártatlanság Visszatérése aktiválás csak részlegesen volt sikeres. Habár a kritikus tömeget nem sikerül elérni, így is sikerült sok ártatlanság energiát lehorgonyozni a bolygó felszínére. Ez segít feloldani a Mátrixot a közeljövőben.

A fő csoportunk Glastonburyben rendkívül sikeres volt, teljesen lehorgonyoztuk az energiát a Glastonbury örvénybe és továbbítottuk az éteri planetáris energiahálózatba keresztül a Ley-vonalakon.

Csak az aktiváció előtt egy vezetett látogatást tettünk egy földalatti energia örvénynél Glastonburyben, és ez nagyon különleges élmény volt. A helyszín egyik bejárata egy földalatti alagút, és mialatt mi körbeálltuk a szent medencét, diszkréten figyeltek, és megáldották az Ellenállást.

Habár a Lehetőségek Ablaka ma bezárult, közösen sikerült jelentősen emelni a bolygó rezgési frekvenciáját a megnyitott portálok által a múltban. Ez azt jelenti, hogy az Esemény most is bármikor megtörténhet a Lehetőség Ablakok között, a következő Lehetőség Ablak tavasszal jön, ami azt jelenti, hogy az Eseménynek akkor még nagyobb a valószínűsége, ami persze megtörténhet előtte is, vagy az után is. A Fény erők mindent megtesznek, hogy a felszínen minden feltételt előkészítsenek az Eseményre, hogy megtörténjen a lehető leghamarabb. 

További részletek a planetáris helyzetetről, és az Eseményről a következő frissítésben. A Fény győzelme közel van!

Forrás: http://2012portal.blogspot.hu/  
Fordította: SandalPhon

1 megjegyzés:

  1. BESZÉLGETÉSEK ISTENNEL

    http://szabadgondolat.files.wordpress.com/2012/03/neale-donald-walsch-beszelgetesek-istennel-elso-konyv-1.pdf

    VálaszTörlés