2013. október 4., péntek

A Mátrix összeomlása (2. rész)

Először is egy kis bevezetőt írnék Smaly bejegyzése előtt. A Mátrix, mint az előző bejegyzésben írtuk szétesőben van. Spanyolországban és Romániában is kisebb földrengések sokasága történt nemrégiben. Illetve elsején leállt az Amerika kormány. Valamint ami fontos, hogy bármi legyen azt tudjátok, hogy az ISON üstökösnek semmi köze a Fény hajóihoz. Cobra is mondta, hogy dezinformáció. Ezt tartsátok szem előtt és hallgassatok a bensőtökre ez ügyben. Esetleg ide illő téma lehet Alaje egyik üzenete. Most pedig idéznék egy nemrégiben készült Cobra interjúból.

A: Mi az ISON üstökös valójában. Egy három hajóból álló csoport? Folyamatosan közeledik a Föld felé.
C: Csalódást kell, hogy okozzak. Ez dezinformáció. Az ISON egy üstökös nem hajó(k). A Fény erőinek fejlett a technológiája. Nem kellenek nekik hetek vagy hónapok a naprendszerben való utazáshoz. Elég egy vagy két perc.

Most pedig jöjjön Smaly bejegyzése. Volt egy archon támadás a prepareforchange.net oldal ellen. Az egókon keresztül a zömmel brazil informatikáért felelős csapat szenvedte el a támadást, melynek következménye, hogy leállt az élet az oldalon. Cobra és az IT csapat között hoztak létre a támadás során olyan nézeteltérést, ami a mostani helyzethez vezetett. Az IT csapat nem szeretett volna beleszólást az ügyekbe, illetve a legkisebb beleszólást is sértőnek érezte és az egón keresztül most kivetül az oldalra és sajnos mindenkire ez a negatív befolyásolás. 

Küldjünk minél több fényt és szeretetet az oldalnak és az eddig remekül és kifogástalanul dolgozó, valamint időt nem sajnáló IT csoportnak, hogy minél hamarabb harmónia, béke és szeretet uralkodjon közöttük valamint Cobra és a vezetőség között. Információim szerint talán pénteken helyreáll az élet, ami a technikai hátteret illeti, de a fejekben és a szívekben egy kicsit későbbre várható ugyanez, ami attól is függ, hogy mennyire tudjuk a szeretetünket és fényünket erre a területre koncentrálni. Áldás kísérje utunkat, sugározzátok a szeretetet! Hátráltatni lehet minket, de legyőzni soha!

Forrás: Smaly Seven

1 megjegyzés:

  1. 1éve várom az eseményt.már mindenki tud rola de mégse jön.olyan mint a télapo talán nem is létezik.

    VálaszTörlés