2013. szeptember 4., szerda

Készüljünk a változásra

Most a Foton övről fogok írni nektek egy kicsit, amely kapcsolatban áll az Isteni időzítéssel, amit a Teremtő rendel el, amikor megkezdődik az Esemény.

A médiák és a téves informátorok bárhogyan figurázták ki a 2012.12.21 dátumot, ez valóban egy fontos pont volt a Föld történelmében. Ugyanis ekkor beléptünk egy interdimenzionális csillagkapuba, melyben való utazás maximum két évet vesz igénybe, hogy eljussunk az áhított helyre egy a Szíriusz csillagrendszer közeli pozícióba. Jelenleg egy hologramban vagyunk, melynek célja, hogy leplezze a Foton öv hatásait, beleértve a minden rendben van a Föld körül érzést, valamint úgy lett megtervezve, hogy szétmenjen ez a hologram, amint teljesen a Foton övbe érkezünk így kijutva a speciálisan megteremtett űrből.

Amint ez a váltás megtörténik egy foton fény sokkot fogunk érezni. És eltűnik a korlátozott tudatosság. Elkezdi mindenki megérteni miért történt ez a tudatlanság korszak az emberiség történelmében. Lelepleződik minden. Felébresztődik tudatosságunk. Mindenki tudni fogja, hogy valami történt a levegőben, hiszen egy erős belső impulzust kapunk.

Már tényleg a küszöbön vagyunk. Készüljünk fel a változásra együtt. És böngésszétek a hivatalos magyar Esemény weboldalát is, valamint végezzétek a meditációkat.

1 megjegyzés:

  1. "A médiák és a téves informátorok bárhogyan figurázták ki a 2012.12.21 dátumot, ez valóban egy fontos pont volt a Föld történelmében. Ugyanis ekkor beléptünk egy interdimenzionális csillagkapuba, melyben való utazás maximum két évet vesz igénybe, hogy eljussunk az áhított helyre egy a Szíriusz csillagrendszer közeli pozícióba."

    Ez nem letelt már ez a maximum két év 2014.12.21-én? :)

    VálaszTörlés

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.