2013. szeptember 25., szerda

Sikeres Cobra konferenciák

A párizsi konferenciánk hatalmas siker volt. Mi már évek óta azt mondjuk, hogy nem működik ez a pénzügyi rendszer, át kell alakítanunk a párizsi örvényt a konferencia előtt, mivel ez az örvény az egyik legfontosabb archón erőd Európában. Aktiváltuk a párizsi örvényt a Fénnyel és átalakítottuk az energiákat Párizsban, ami óriási volt. Mondanom sem kell, azonnal napsütés és kék ég, a több napos eső után.  

Egy erős interdimenzionális portál nyílt és kapcsolódott Párizsra, a gizai fennsíkra Egyiptomra, az Al Nilam csillagkapura az Orionba és a Központi Galaktikus Napra. Ez a portál az egyik legfontosabb stabilizációs portálok egyike a bolygónak az Esemény idejére.

Az Istennő spirál műhelye Zürichben minden várakozást felülmúlt, és soha nem tapasztalt módon nyilvánult meg az energia egyensúlya. Az őszi napéjegyenlőség pillanatában kiegyensúlyoztuk a női és a férfi polaritást, és elindítottunk egy háromszögelési planetáris folyamatot, ami összevonja az ellentét párokat az Egységbe. Mondanom sem kell, egész idő alatt napsütés volt. A Nap az Egyről szól, ahogy felemelkedik a bolygó felszínén. 

(A bolygó helyzete második része bejegyzést a hét folyamán teszi közzé Cobra, aztán majd felkerül ide is magyarul. Illetve még korábban ígérte, hogy szeptemberben közzétesz egy bejegyzést a lehetőségek ablakáról, ami magába foglalja az Esemény megtörténésre szolgáló egy lehetséges időszakot. Ezt is várjuk tőle és amint lehet, közzétesszük magyarul.)

A Fény teljes győzelme már közel van!

Forrás: http://2012portal.blogspot.hu/  
Fordította: SandalPhon

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése