2015. január 23., péntek

Védelem

Bár a skaláris plazma hálózat nagy része eltávolításra került az IS:IS Portál megnyitását követően, egy nagy része még fennmaradt. Az Áttörés szakasza nemcsak szivárványokat és szép üstökösöket jelent. A Fény és a sötétség erői között dúló okkult háború kellős közepén vagyunk.

Ezért rendkívül fontos, hogy az emberek tisztában legyenek a skaláris plazma hálózat és egyéb energiafegyverek létezéséről és a hatásairól, amelyeket a Cabal irányítása alatt lévő Chimera csoport használ, hogy elnyomja az emberi tudatosságot és hogy megakadályozzák a Fény terjedését.

Az Esemény nem történik meg, amíg nem gondoskodtunk a skaláris plazma hálózat kiiktatásáról. Sok irányított energiafegyver elsődleges célpontja a Fénymunkások és Fényharcosok, mert ők jelentik az elsődleges biztonsági fenyegetést a jelenlegi rabszolga börtönbolygó mátrixára és azok tulajdonosaira. A célpontban lévő személyek védelmére az első iránymutatás az, hogy próbálják meg fenntartani a napi tevékenységük során a harmónia és az egyensúly állapotát. Ez azt jelenti, hogy tanuljuk meg azt, hogy mesterei legyünk az időbeosztás és a rangsorolás képességének, tanuljuk meg, hogy mikor kell igent mondani és mikor kell nemet, és iktassuk ki az életünkből az összes káros tényezőt, szituációt és embert, akik csak hátráltatnak minket. Találni kell néhány nyugodt percet, hogy időt töltsünk a természetben és/vagy meditáljunk, hogy újra kapcsolatba kerüljünk a felsőbb énünkkel.

Sárkány források közöltek egy hatékony védelmet biztosító meditációs gyakorlatot. Ennek a gyakorlatnak az alkalmazása javasolt minden nap egyszer vagy a nap folyamán néhány alkalommal, hogy fenntartsuk az Áttörés szakaszában ezt a körülöttünk lévő védelmet jelentő pajzsot, hogy szinten tartsuk a Fény rezgését:

1. Engedd el a tested, az érzéseidet és az elmédet úgy, hogy figyelmedet összpontosítsd a légzésedre vagy használd a saját technikádat, amivel ezt eléred.
2. Képzelj el egy ragyogó, az óramutató járásával megegyezően áramló fehér fényörvényt, amely a lelked Csillag-csakrájából (A fejed fölött kb. 20-25 cm-re lévő úgynevezett 8. csakra) árad szét lefelé a testeden keresztül, amely megtisztítja a fizikai, a plazma, az éteri, az érzelmi, és a mentális tested energiamezejét. Tartsd fenn a kapcsolatot a fényörvény és az univerzális Fény Forrása között és programozd be, hogy az fenntartsa az összes energiameződ és tested tisztítását.
3. Képzelj el egy tojás alakú félig átlátszó tükörpajzsot a fizikai, a plazma, az éteri, az érzelmi, és a mentális tested auramezője körül. Ez a tükörpajzs átengedi az összes pozitív energiát az energiameződbe, de visszatükrözi, visszalöki az összes negatív energiát annak forrásához (vissza a feladónak). Programozd be, hogy ez a tükörpajzs figyelmeztessen, ha bármilyen negatív energia irányul feléd és hagyja, hogy az visszatükröződjön a forrásához.
4. Képzeld, ahogy a Fény átrendezi minden részed, és az energiamezőid minden része visszatér az egyensúly és a harmónia állapotába. Ezzel egy időben az OM-ot is mantrázhatod, mert az OM a Fény ősi hangja és a rezgése a leghatékonyabban tudja visszaállítani a harmóniát.

Ha egy erős plazma, skaláris támadás alatt vagy, az úgynevezett Ibolya Sugár eszköz segíthet neked. A pálca alkalmazásával a skaláris támadás által létrehozott negatív plazmát tudod eltávolítani az aurameződből. Az Ibolya Sugár/Darsonval eszköz egy Tesla tekercs, amely létrehoz egy pozitív plazmamezőt, és átalakítja a negatív plazmát, amelyet a skaláris hullám-manipuláció generált.

Egy másik meghatározó eleme ennek az okkult háborúnak az, hogy minél több embert, amennyire csak lehetséges, távol tartson a sötétségtől és a fény felé vigyen. A Cabal sok középszintű vezetője pénzügyi, lelki és fizikai nyomás vagy manipulációt alatt, kényszer hatására csak ezért hajt végre sötét tetteket, mert kényszerítik őket, vagy azért, mert nem látnak más lehetőséget. Ők a lefizetett kongresszusi képviselők, félrevezetett, magas szintű szabadkőművesek, gazdasági társaságok kapzsi vezérigazgatói, gyilkos drónok irányítói, katonák, akik meghúzzák a ravaszt, skalárisan irányított fegyverek üzemeltetői, vallási fanatikusok, akik ártatlan civileken élik ki beteges hajlamaikat.

Ezt a kódolt üzenetet közöljük a közvetítőknek egy bizonyos forrásból, aki szeretne névtelen maradni:

A piramis záróköve eltávolítva. A mindent látó szem arra kényszerült, hogy zárva legyen, hogy ne nézzen téged többé. Most már biztonságosan visszatérhetsz a Szeretet Fényébe. Sárkány források javasoltak egy meditációt, hogy visszahozzák a Fényt ezeknek az embereknek a lelkébe, és sokan közülük át fognak lépni a Fénybe, így hatékonyan meggyengítik a Cabal hatalmi bázisát:

1. Engedd el a tested, az érzéseidet és az elmédet úgy, hogy figyelmedet összpontosítsd a légzésedre vagy használd a saját technikádat, amivel ezt eléred.
2. Képzelj el egy ragyogó, fehér fényörvényt, amely a Cabal középvezetők lelkének Csillag-csakrájából árad lefelé az energiamezőjükbe és a személyiségükbe, hogy felébressze őket a Fény valóságára, arra irányítva őket, hogy kilépjenek a Cabal rendszeréből, így erőt adva nekik arra, hogy megszabadítsák magukat a sötétségtől.
3. Képzeld el mindezeket a Cabal középvezetőket, akik csatlakoznak a bolygó Fény hálózatához, hogy leteszik a pusztítás és megtévesztés fegyvereit, és megtanulnak konstruktív módon együttműködni és csatlakozni az emberi társadalomhoz.

A Cabal egyik legnagyobb pszichológiai blokkja a kisebbrendűségi érzés, amit igyekeznek elrejteni és a vérvonallal való kérkedés maszkja mögé bújnak. A kellemetlen igazság az, hogy a Cabal kazár vérvonalai a primitív, durva, erőszakos és kevésbé intelligens neandervölgyi embertől származnak, míg a legtöbb ember a kifinomultabb, kiegyensúlyozottabb és intelligensebb cro magnon-i emberből fejlődött ki.

Kérjük értsd meg, hogy bár a fentiekben leírtak lehetséges, hogy ideológiailag elfogultak, a tudományos tények legtöbbje még mindig igaz. Csak helyezd be a kazárok szót a szemita, zsidó szavak helyére amikor a cikket olvasod. Az Ellenállási Mozgalom kiadott egy pár figyelmeztetést a Cabal kemény magjának, hogy hagyjanak fel a Fényharcosok és Fénymunkások irányított skaláris energia fegyverekkel történő támadásával. Mivel ezeket a figyelmeztetéseket figyelmen kívül hagyták, az Ellenállás beindított úgynevezett ,,engedd el a kutyákat" protokollokat. Ez azt jelenti, hogy már nem tartják vissza a felszíni egyéneket és csoportokat, amelyek szeretnék a Cabal tagjait saját szabad akaratukból és kezdeményezésükből kiiktatni. Ez azt jelenti, hogy a bolygó hirtelen veszélyes lett a Cabal tagjainak. Ez az, amiért Donald Rumsfeld eladta a házát, és Új-Mexikóba menekült. Joe Biden már ízlelgeti ezt az új helyzetet.

Az Ellenállási Mozgalom közölte, hogy ha az irányított energiafegyver támadások nem fejeződnek be, beindíthatják a gonosz négyes, Dick Cheney, Donald Rumsfeld, id. George Bush és Henry Kissinger, gyors letartóztatásának protokollját. Ha ezek a protokollok beindításra kerülnek, drasztikus és destabilizáló hatással lesznek a bolygó geopolitikai helyzetére és bár felgyorsíthatnák az Eseményt, az egész átmenet sokkal kaotikusabb és erőszakosabb lenne. Az Ellenállási Mozgalom nagyon is tisztában van a gonosz négyes és a Chimera-csoport között fennálló kapcsolattal. Az Ellenállás azt reméli, hogy győzedelmeskedni fog a józan ész és elkerülhetőek lesznek a szélsőséges intézkedések. Egy sokkal pozitívabb hír, hogy az RR6 január 21-én aktiválásra kerül és ezalatt az aktiválás alatt a Lovejoy üstökös csóvája áthalad a Plejádok csillagképben, ahogy az a Földről is látszik. Ez a kozmikus esemény egy pozitív energiahullámot fog küldeni Szeth plazmaalagútjai felé a bolygó egész felszínén, és beindítja az átalakulásukat. Összegezve, a következő héten sok tevékenységet várhatunk a Fényerők részéről.

2 megjegyzés:

  1. Infók alul a hozzászólásoknál

    http://2012felemelkedes.blog.hu/2013/05/24/cobra_a_portal_kapu_kinyilasa_esemenyhorizont#comment-form

    VálaszTörlés
  2. A PORTAL

    http://2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés

🖊 Csak Google fiókkal bejelentkezve lehet hozzászólást írni.
🖊 Csak jóváhagyás után kerülhet közzé a hozzászólás.