2015. április 4., szombat

A szövetségi flotta

Az 1996-os arkhón megszállás óta intenzív háború zajlik naprendszerünkben. 1996-ot követően az egyesült draco-reptilián flottának, számos titkos illuminátusok által szervezett űrprogram csoporttal közösen, majdnem sikerült felügyelet alá vonniuk az egész naprendszerünket. Sok embert kényszerítettek rabszolga munkára, aszteroidai bányászatra. A drakonida erők azon spekuláltak, hogy megszállják a Naprendszeren külső területén lévő kolóniákat is. Mialatt az illuminátus erők elsősorban az aszteroida övre, a Marsa és a Holdra fókuszáltak.

A Holdon hagyományos megosztás volt a felőlünk eső oldal és a távoli oldal között. A felénk néző oldal túlnyomórészt a pozitív fajok fennhatósága alatt volt, ez alól kivétel a Solar Warden, azaz Napvédő Program. Archimédesz bázisa, amely 1977-es években lett megsemmisítve. A drakonidák, reptiliánok és az illuminátusok bázisai főként a Hold árnyékos oldalán helyezkedtek el. Ennek az volt az oka, hogy távol akartak maradni a Holdat fürkésző kíváncsi tekintetek elől, de ugyanakkor nem rendelkeztek azzal a fejlett álcázó technológiával, amivel a Fény erők igen. Ebből kifolyólag, hogy csökkentsék a fényvisszaverődést feketére festették űrhajóikat, hogy az amatőr és profi csillagászok ne vegyék észre őket. És szintén ez miatt kellett alkalmazkodniuk egy meghatározott repülési útvonalhoz is.

A LOC (Lunar Operations Command), magyarul Hold Hadművelet Parancsnokság, mely a Solar Warden program fő hadiszállása volt, és ami most a Fény erők kezén van, a Hold árnyékos oldalán helyezkedik el.  Érdekes látni, hogy mély információk szivárogtak ki a neten a kolóniákról, sci-fi-nek álcázva, és néhány kolóniának a leírása nagyon közel áll a valósághoz. Továbbá, akadnak spekulációk lehetséges földalatti Hold bázisokról is a fősodratú médiában. Szerencsére az 1996-os invázió után a Fény erők Ganümédészi főhadiszállása nem került a megszállók kezébe. A Ganümédészi bázis a helye Szíriusz és Naprendszerünk közti fő interdimenzionális portálnak, ami a megszállás időszaka alatt sértetlen maradt, fenntartva a Fényt. Ráadásul egy ellenállási mozgalom szerveződött a drakó/illuminátus rabszolga kolóniában az X-bolygón. Ez az Ellenállási Mozgalom felvette a fizikai kapcsolatot a heliopauzán túli Kuiper övben tartózkodó plejádiakkal, és segítségükkel lázadást szerveztek az X-bolygón 1999 decemberében. Az illuminátusokat kivonva a forgalomból felszabadították a bolygót, és áthelyezték a bázisukat a Föld belsejében lévő Agartha hálózatba.

Ezután az X-bolygó a Fény erők Naprendszer tisztító műveleteinek stratégiai bázisául szolgált. Legelőször a charoni fő katonai bázist tisztították meg a sötét erőktől. Aztán elég gyorsan folytatták ezt tendenciát a Naprendszer külső részében is, amit meg is tisztítottak, aztán 2000 és 2003 között heves ütközetekre került sor a fő aszteroida övben. 2001 márciusában a Fényerők egyes fontos akciói befejeződtek, és ezután a Központi Civilizáció képes volt közvetlenül beavatkozni a Naprendszerben történő eseményekbe. Hold nagyságú gömbszerű köztes állomásokat helyeztek el a Naprendszer heliopauzáján kívül, hogy stabilizálják a Galaktikus Központi Napból érkező erős energiákat, amelyek egyre intenzívebbek lettek, ahogy a Központi Nap 26000 éves ciklus csúcsa közeledtével egyre aktívabbá vált. Az energiák harmonikus továbbítása sok kataklizmát kivédett, köztük azokat is, amik a Földet sújtották volna. Amikor az illuminátusok felismerték ezeknek a gömbszerű állomások jelenlétét, kikeltek magukból és végrehajtották a 9/11-et.

2003-ban a Fény erők elkezdtek érvényesülni a Naprendszerben és 2012-ig minden titkos negatív űrprogramot felszámoltak, kivéve azt, amelyik közvetlenül a Chimera csoporttal volt kapcsolatos. Most az egyetlen problémát a Földön kívüli maréknyi Chimera egyének és csatlósaik jelentik, akik naprendszeri erődjeiket (főleg implantátum őrző állomásokat) plazma strangelet és toplet bombákkal védik. Mivel a Földön mindenki rendelkezik implantátumokkal, amelyek megakadályozzák hozzáférését ennek az információnak, így az összes Chimerával kapcsolatos infó a kollektív tudatalatti legmélyebb zugában rejtőzik, sokkal mélyebben, mint az SRA, az MK ultra, a MILABs vagy az SSP.

A tavaly december 15.-i sikeres IS:IS portál aktiválás után, amely elvégezte a sötétség háromszögelését a helyi galaxishalmazban, a Központi Civilizáció még nagyobb gömbszerű köztes állomásokat helyezett el (egyes állomások elérik a 30000 mérföld átmérőt) a heliopauzán, és újrapozicionáltak több kisebb, Hold nagyságú állomást a Naprendszeren belül is. Az összes fizikai strangelet és toplet bomba ez év január végén történő sikeres eltávolítása után, egy művelet kezdődött meg (MOSS fedőnév alatt) a Naprendszer végső felszabadításáért. A Föld bolygó még mindig a számos földönkívüli faj között vívott proxy háború (meghatalmazottak útján vívott háború) középpontjában van. Számos faj küldötte lépett be a karanténba sok élettel ezelőtt, és továbbra is küzdenek.

A Fény oldalán harcolnak a fénymunkások, akiknek a többsége a Plejádokról és a Szíriuszról származik. Sok fényharcos jött az Antaresről és az Arcturusról. A Sárkány családok képviselői közül sokan a drakonida faj pozitív szárnyából erednek. Az Ellenállási Mozgalom és a Pozitív Katonaság sok tagja andromédai eredetű. A sötét oldalon vannak a Rothschildok, akik az Orionról származnak. A Rockefeller, Bush, Illumináci frakció a drakonida faj negatív szárnyához tartozik. Az Iszlám Állam és Blackwater, Xe, Academi zsoldosai reptiliánok. A Jezsuiták és a Fekete Nemesség családjai a negatív andromédai frakcióhoz tartoznak. A Fény erők általános terve naprendszerünk felszabadítása, flottájuk pozíciójának körvonalai nagyjából ismertek, már évtizedek óta.

A Fény erők minden hajója a naprendszerünkön belül tachyon membránnal álcázott, hogy a Földről nézve észrevétlenek maradjanak. A hajók java része hasonló keringési pályát követ, mint a fő aszteroida öv aszteroidái és a Kuiper öv objektumai, és a legtöbb tachion membrán egy egyszerű kondrit spektrumának mintázatát (az aszteroida öv hajói), valamint a fagyos metán spektrumának mintázatát (a Kuiper öv hajói) bocsátja ki. Ennél fogva a csillagászok nem tudnak különbséget tenni a hajók és az egyszerű aszteroidák, illetve a Kuiper övi objektumok közt. A szóban forgó hajókat nem úgy kell elképzelni, mint a hagyományosakat, ezek multidimenzionális szerves-műholdak, a tudatnak és az inteligens Fény-anyagnak egyfajta szerves együttműködései. A kisebb hajók teszik ki az Ashtar és Jupiter Parancsnokság, valamint a Plejádi, Szíriuszi, Andromédai, Arktúruszi flottát és az Ellenállás flottáját, a nagyobb gömb alakú szerves-műholdak pedig a Központi Civilizációhoz tartoznak. A Központi Civilizáció egy ősi faj, mely a Galaktikus Központi Naphoz közel fejlődött, és ami több millió évvel ezelőtt elérte a spirituális érettséget, elsőként a galaxisunkban. Egyes körökben Wingmaker néven ismerik őket.

Az emberiség történelmében előfordult, hogy fizikai formában szárnyas angyalokként jelentek meg. Az egyik képviselőjük Iona, aki az Istennő misztériumot hozta el a Földre, Atlantiszba. Sok millió évvel ezelőtt a Központi Civilizáció interdimenzionális kapuk építéséhez látott hozzá galaxisunk szerte, hogy létrehozza a Fény galaktikus hálózatát. Ahogy ezen dolgozott, sok fajjal találkozott galaxis szerte, ezzel segítve őket az azonos spirituális érettségi szint elérésében. Mindezek a szuverén, spirituálisan érett fajok konföderációs uniót hoztak létre, melyet Galaktikus Konföderációnak kereszteltek (nem Galaktikus Föderáció). A neve is utal arra, hogy nem egy kaptár-mentalitás jellegű, centralizált föderációról van szó, hanem egy szuverén, érett fajokból álló laza, konstruktív konföderációs unióról. Itt olvashatjátok a különbséget a föderáció és a konföderáció közt.

Létezik a Galaktikus Konföderációnak egy speciális hadosztálya, amit Ashtar Parancsnokságnak hívnak. Az Ashtar Parancsnokság küldetése a földünk felszabadítása. Egy másik hadosztály, a Jupiter Parancsnokság. Ők a Ganümédészi portál őrzői, és a legfőbb céljuk a Naprendszer spirituális felszabadítása. Ez a legjelentősebb spirituális erő a Csillag Rend, és a Kék Sárkány családok mögött.

1996 után valamennyi ember tudatilag be lett programozva az Ashtar Parancsnokság ellen. Attól kezdve a csatornázó fénymunkásokat is így programozták be, a közvetítésüket ezáltal elferdítve. Azóta többnyire megtévesztő üzeneteket közvetítenek az arkhónok éteri, plazma rácstechnológiájának köszönhetően. Ami a leglényegesebb, hogy keresd a Fényt. Ha keresed a Fény erőkkel való kapcsolatot, rájuk fogsz találni. Ha azt választod, hogy folyton a negativitásra fókuszálj, félve attól, hogy megint átvernek, akkor ezt fogod megtapasztalni. Tehát használd bölcsen a fókuszod. Mivel jelenleg az Áttörés fázisában vagyunk, a Szövetség (a szövetségre lépett Fény erők egy másik neve) célja a végső támadás folytatása, hogy teljesen felszabaduljon a 3. szektor. A 3. szektor a Naprendszer titkos kódneve. A Szövetség földönkívüli erői állnak a BRICS, Keleti Szövetség mögött a bolygó felszínén. A MOSS (Multidimensional Operations Solar System, magyarul Multidimenzionális Naprendszeri Műveletek), és a rákövetkező szublunáris (Föld közeli, a Hold pályájáig bezárólag) műveletek befejezése után az Esemény jön.

Ez egy régi prófécia beteljesülését fogja jelenteni, ami a Központi Civilizáció spirituális tanának részét képezi arról az időről, amikor az összes sötétség eltűnik a Galaxisból, és a Fény galaktikus hálózata teljessé válik. A közeljövőben rengeteg információ fog megjelenni a naprendszerünk helyzetéről a blogomon, és más forrásokon keresztül, ahogy a felszabadítási műveletek folytatódnak. Ezért nem árt tájékozódni a Naprendszer alapvető tényeiről az érkező információk jobb megértése érdekében.

Az Áttörés közel!

Forrás: http://www.2012portal.blogspot.com/
Fordította:
Cobra Etheric Liberation Hungary
Fordított: Bíró Csaba és Nam Vis

62 megjegyzés:

  1. Tesla elképesztő UFO-ja

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/tesla-elkepeszto-ufo-ja.html#.VR-2lPmsWkU

    VálaszTörlés
  2. Hatalmas emberi lábnyom bizonyítja, hogy óriások jártak a Földön?

    rejtelyekszigete.com/rejtelyek/hatalmas-emberi-labnyom-bizonyitja-hogy-oriasok-jartak-a-foldon/

    VálaszTörlés
  3. Brutális sebességgel száguldott át a viharon egy szivar alakú UFO Nebraska fölött

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/brutalis-sebesseggel-szaguldott-at.html#.VSApZfmsWLU

    VálaszTörlés
  4. Crespi atya és az eltűnt arany leletek

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/crespi-atya-es-az-eltunt-arany-leletek.html#.VSAp9fmsWLU

    VálaszTörlés
  5. 300 millió éves csavar?

    rejtelyekszigete.com/rejtelyek/300-millio-eves-csavar/

    VálaszTörlés
  6. Az angol nyelvű változatban vannak még egyéb képek is

    http://2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  7. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Március 31.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    12 Oc, 8 Mac, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/BF167B5E-EAB9-44F6-8114-AA8B9CB708F5.html

    VálaszTörlés
  8. Élet a Halálközeli, az Ufó- és a Megvilágosodás Élmények Után

    exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  9. Celebrating the Graduation of Law of One Channel Carla Rueckert

    http://divinecosmos.com/start-here/davids-blog/1176-carla-graduation

    VálaszTörlés
  10. Notes from Cobra Konstanz Conference, 21st and 22nd March 2015 - Part 1

    recreatingbalance1.blogspot.hu/2015/03/notes-from-cobra-konstanz-conference.html

    VálaszTörlés
  11. (google fordító)

    "Az első érintkezés került sor 1977-ben, amely alatt járta át a Naprendszer és nem akarta, hogy menjen vissza "haza" a földre. A Pleiadians volt, hogy megvitassák körülbelül 30 percig Cobra meggyőzni, hogy menjen vissza a Mátrix, hogy megakadályozzák a nukleáris háború történni az emberiségnek. Nem értette meg teljesen abban az időben."

    ~ Folytatás hamarosan!

    (jobb egér gomb, - fordítás magyar nyelvre)

    recreatingbalance1.blogspot.hu/2015/03/notes-from-cobra-konstanz-conference.html

    VálaszTörlés
  12. A rövid Planetary helyzet frissítése

    (jobb egér gomb, - fordítás magyar nyelvre)

    2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  13. A kínaiak ajánlata, hogy átveszik a világ fölött a hatalmat kudarcot vall a Kínai Fejlesztési Bank támogatása ellenére

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/a-kinaiak-ajanlata-hogy-atveszik-vilag.html#.VSPzC_msWkU

    VálaszTörlés
  14. Globális újraindítás közeleg: "Megegyezés született valamennyi központi bank között"

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/globalis-ujrainditas-kozeleg-megegyezes.html#.VSVhY_msWkU

    VálaszTörlés
  15. Húsvéti Közös Munkánk eredményének beszámolója - Lendvay Katalin április 4.- 7.

    amivilagunk11-12.blogspot.co.at/2015/04/husveti-kozos-munkank-eredmenyenek.html

    VálaszTörlés
  16. Visszacsatolódtunk az Őserő Őstudatához

    http://istengyermek.blog.hu/2015/04/07/visszacsatolodtunk_az_osero_ostudatahoz

    VálaszTörlés
  17. Hatalmas henger alakú UFO-t fotóztak 4 fényforrással La Jolla közelében a tenger felett Kaliforniában

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/hatalmas-henger-alaku-ufo-t-fotoztak-4.html

    VálaszTörlés
  18. Háromszög alakú objektumot videóztak Indiában

    rejtelyekszigete.com/ufo-k-es-foldonkivuliek/haromszog-alaku-objektumot-videoztak-indiaban/

    VálaszTörlés
  19. Több mint 60 iskolás gyerek volt szemtanúja nem emberi lények és egy nagy űrhajó landolásának

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/tobb-mint-60-iskolas-gyerek-volt.html

    VálaszTörlés
  20. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Április 7.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    6 Caban, 15 Mac, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/CA0016E4-D80A-43AB-920F-5F225D302A8D.html

    VálaszTörlés
  21. DRUNVALO MELCHIZEDEK: A SZERETET A VÁLASZ

    www.fenyorveny.hu/2015/04/drunvalo-melchizedek-szeretet-valasz.html

    VálaszTörlés
  22. Alcyon-Plejádok 26/2. Az MK Ultra Hollywoodban, szubliminális manipuláció és balesetek

    www.youtube.com/watch?v=5OjScx6skMw

    VálaszTörlés
  23. 74 NASA tudóst, mérnököt és orvost öltek meg az elmúlt két évben - Mi folyik a színfalak mögött?

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/74-nasa-tudost-mernokot-es-orvost-oltek.html#.VS2BWvmsWkU

    VálaszTörlés
  24. Dennis Blair, az Amerikai Nemzeti Hírszerzés egykori igazgatója japán gengsztereknek dolgozik

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/dennis-blair-az-amerikai-nemzeti.html#.VS7PB_msWkU

    VálaszTörlés
  25. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Április 14.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    13 Kan, 2 Kank'in, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/A0B1E32E-2AAB-4733-958D-B4C4C6F62EEB.html

    VálaszTörlés
  26. ÜZENET A KRISTÁLYOK NÉPÉTŐL: A "SZÍNFALAK MÖGÖTT" DOLGOZUNK

    www.fenyorveny.hu/2015/04/uzenet-kristalyok-nepetol-szinfalak.html

    VálaszTörlés
  27. 2400 éves fáraószentélyt találtak Kairóban

    rejtelyekszigete.com/osi-civilizaciok/2400-eves-faraoszentelyt-talaltak-kairoban/

    VálaszTörlés
  28. Utazások térben és időben

    rejtelyekszigete.com/nezopont/utazasok-terben-es-idoben/

    VálaszTörlés
  29. A földönkívüliek nyomai

    rejtelyekszigete.com/ufo-k-es-foldonkivuliek/a-foldonkivuliek-nyomai/

    VálaszTörlés
  30. A Duna-völgyi civilizációé a legrégebbi írás a világon?

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/a-duna-volgyi-civilizacioe-legregebbi.html#.VTF79SG8PGc

    VálaszTörlés
  31. Anunnaki üzenet jelent meg egy 1958-as UFO magazinban

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/anunnaki-uzenet-jelent-meg-egy-1958-as.html#.VTF3ISHtmko

    VálaszTörlés
  32. VAL THOR, A VÉNUSZ KÜLDÖTTE A GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓTÓL

    www.fenyorveny.hu/2015/04/venusz-kuldotte-val-thor-galaktikus-foderacio.html

    VálaszTörlés
  33. Látványos interaktív térkép az 1933-óta történt UFO-észlelésekről

    rejtelyekszigete.com/ufo-k-es-foldonkivuliek/latvanyos-interaktiv-terkep-az-1933-ota-tortent-ufo-eszlelesekrol/

    VálaszTörlés
  34. Informátor: Hatalmas földönkívüli hajók rejtőznek a Hold mögött

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/informator-hatalmas-foldonkivuli-hajok.html

    VálaszTörlés
  35. Megjegyzések a Cobra konferencia Konstanz, Németország - 2. rész

    (jobb egér gomb,- fordítás magyar nyelvre)

    www.theeventchronicle.com/the-event/notes-from-cobras-conference-in-konstanz-germany-part-2/

    VálaszTörlés
  36. Háromszög alakú repülő fénypontok Indiában

    paranormal.hu/haromszog-alaku-repulo-fenypontok-indiaban/

    VálaszTörlés
  37. Rejtélyes formájú objektumok az égen, és a Nemzetközi Űrállomás körüli titok

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/rejtelyes-formaju-objektumok-az-egen-es.html#.VTU6lyHtmko

    VálaszTörlés
  38. A GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓ TAGJAI - BEVEZETÉS A FÉNY GALAKTIKUS FÖDERÁCIÓJÁBA

    www.fenyorveny.hu/2013/05/a-galaktikus-foderacio-tagjai-bevezetes.html

    VálaszTörlés
  39. A FOTON-ÖV HATÁSA AZ EMBERI TESTRE ÉS A 13-AS CSAKRARENDSZER 1.RÉSZ /SHELDAN NIDLE/

    www.fenyorveny.hu/2014/05/a-foton-ov-hatasa-az-emberi-testre-es.html

    VálaszTörlés
  40. A FOTON-ÖV HATÁSA AZ EMBERI TESTRE ÉS A 13-AS CSAKRARENDSZER 2.RÉSZ-KÉRDÉSEK ÉS VÁLASZOK /SHELDAN NIDLE/

    www.fenyorveny.hu/2014/05/a-foton-ov-hatasa-az-emberi-testre-es_5.html

    VálaszTörlés
  41. Az amerikai vállalati kormány április 17-én csődbe ment, amit nem hajlandó elismerni

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/az-amerikai-vallalati-kormany-aprilis.html#.VTaccSHtmko

    VálaszTörlés
  42. Április 22. a Föld napja.

    Földanyánk Jogainak Deklarációja

    exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  43. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Április 21.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    7 Batz, 9 Kank'in, 11 Ik

    www.foldimennyorszag.hu/991DD269-B404-46B1-95A4-B90AA6C11EDB.html

    VálaszTörlés
  44. UFO-t vett filmre egy közeli lakos a Calbuco vulkán kitörése közben Chilében

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/ufo-t-vett-filmre-egy-kozeli-lakos.html#.VTjmpSHtmko

    VálaszTörlés
  45. A tájban élő Atilla - Born Gergely előadása

    1.rész

    www.youtube.com/watch?v=SsEAejValjU

    2.rész

    www.youtube.com/watch?v=2uQbAPZX8us

    3.rész

    www.youtube.com/watch?v=W4C9pHMWDuY

    VálaszTörlés
  46. Izraelt és a kazár maffiát már titokban elítélték, és összefogtak ellenük a világ vezető hadseregei és hírszerző ügynökségei - 1. rész

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/izraelt-es-kazar-maffiat-mar-titokban.html#.VTkjQSHtmko

    VálaszTörlés
  47. FÉNYES OBJEKTUMOT VAGY PORTÁLT RÖGZÍTETT AZ ISS WEBKAMERÁJA

    www.fenyorveny.hu/2015/04/fenyes-objektumot-vagy-portalt.html

    VálaszTörlés
  48. GAIA, FÖLDANYA MEGJELENÉSE CHILÉBEN /KÉPEKKEL!/

    www.fenyorveny.hu/2015/04/gaia-foldanya-megjelenese-chileben.html

    VálaszTörlés
  49. UFO szállítás úton ?

    www.youtube.com/watch?v=bjjU-Y1sag8

    VálaszTörlés
  50. A negativitás és a szenvedés gyökerei az időben találhatók

    rejtelyekszigete.com/nezopont/a-negativitas-es-a-szenvedes-gyokerei-az-idoben-talalhatok/

    VálaszTörlés
  51. The Light and the Dark Wars !

    http://2012portal.blogspot.co.at/

    VálaszTörlés
  52. Izraelt és a kazár maffiát már titokban elítélték, és összefogtak ellenük a világ vezető hadseregei és hírszerző ügynökségei - 2. rész

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/izraelt-es-kazar-maffiat-mar-titokban_27.html#.VT6OYiHtmko

    VálaszTörlés
  53. Új exopolitikai oldal magyarul

    exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  54. GoodET Hungary

    Titkos űrprogram / Földönkívüliek / Exopolitika

    Titkolt katonai programok bennfentes információi és földönkívüli kontakták beszámolói

    goodethungary.blog.hu/

    VálaszTörlés
  55. Vinnie Paz feat. Block McCloud - End Of Days - Végnapok (magyar felirattal)

    www.youtube.com/watch?v=7WbHZkPlWAU

    VálaszTörlés
  56. Rejtélyes fényeket rögzítettek San Diego belvárosának déli részén

    ujvilagtudat.blogspot.hu/2015/04/rejtelyes-fenyeket-rogzitettek-san.html#.VUKr9yHtmko

    www.nbcsandiego.com/news/local/Mysterious-Lights-Spotted-Above-San-Diego-301729021.html

    VálaszTörlés
  57. Végső lépések - Galaktikus üzenet 04.28.

    A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2015. Április 28.
    Sheldan Nidle által
    (a Galaktikus Föderációval való közvetlen összeköttetésen keresztül)
    1 Etznab, 16 Kank'in, 11 Ik

    foldimennyorszag.hu/5CC6E410-4A89-4E0E-B515-B8764DD23874.html

    VálaszTörlés
  58. 41. Alcyon Plejádok - Hírek 2015, összeesküvések, természeti katasztrófák és más furcsa jelenségek.

    www.youtube.com/watch?v=ZozFxwlcMY4

    VálaszTörlés
  59. Alfred Webre – 10 Irányvonal a Pozitív Globális Jövőért

    exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  60. Köszöntés

    goodethungary.blog.hu/2015/04/20/koszontes_323

    VálaszTörlés
  61. Egy új informátor színre lép - Corey/GoodETxSG

    goodethungary.blog.hu/2015/04/20/egy_uj_informator_szinre_lep_corey_goodetxsg

    VálaszTörlés
  62. A Kék Avianok érkezése - David Wilcock és Cobra beszámolója

    goodethungary.blog.hu/2015/04/20/a_kek_avianok_erkezese_david_wilcock_es_cobra_beszamoloja

    VálaszTörlés