2014. szeptember 17., szerda

Chimera hírek és világhelyzet

Megérkezett a második Cobra világhelyzet frissítés, amit az előző bejegyzés végén említettünk. Csomós Péter fordította ismét, köszönjük neki. Kiegészítésre kerültek egyes részek, korábbi bejegyzések alapján.

A Chimera csoport eltakarítása folytatódik, a Chimera eltűnt a második európai helyszínről is. Long Island az utolsó erődjük, szükségük van egy részecskegyorsítóra (RHIC) a közelben, hogy karban tarthassák az exotikus kvark fegyver szerkezetüket. 

Így tizenegy erőd már biztos eltávolításra került ha nem több, amik a korábbi bejegyzésben lettek említve. Long Island a helyszíne az egykori Montauk tér/idő rendellenességgel kapcsolatos kísérleteknek, a Cold Spring klónozó laboratóriumnak és a Brookhaven Nemzeti Könyvtárnak. Brookhaven egy fő bejárata volt egy földalatti alagútrendszernek és barlangoknak, amik szétterjednek egész Long Island alatt, egészen New Yorkig. Eme földalatti terület egy príma földalatti ingatlan volt, több földönkívüli faj különböző csoportjai keresték, pozitívak és negatívak egyaránt. Itt láttam egy Androméda-beli hajót a hangárban, 1977-ben. Brookhaven szintén helyet ad egy relativisztikus nehézion-ütköztetőnek (RHIC), ahol a Chimera szeretne elkezdeni strangeleteket gyártani.

Strange és top kvarkokkal játszani különösen veszélyes lehet, ezek a hírek szivárognak a fősodratú médiában. A Fény erői soha nem fognak hagyni megtörténni semmi hasonlót. A Chimera csoport összekötötte a skalár plazma érzékelőit a strangelet bombákkal és a top kvark sűrítéssel, ami elsülne, ha jelentős UFO tevékenységet érzékelne akárhol a bolygó felszínéhez közel.

A strangelet növekedése elméletileg addig nő, amíg az egész bolygót el nem nyeli, de gyakorlatilag a Fény erői megállíthatják a reakciót sokkal azelőtt. A skalár UFO érzékelő hálózat lefedi az egész bolygó felszínét és Long Islandről működtetik. Ez az igazi oka annak, hogy a pozitív földönkívüliek miért nem avatkoztak be közvetlenül és nem is fognak, amíg a veszély teljesen el nem hárul. A Chimera a MoonDust (HoldPor) project-et is vezérli, ami egy különleges műveleti csapatot hozott létre, mely csoport hivatott eltávolítani minden földönlkívüli bizonyítékot akárhonnan bolygó szerte. Minden valódi UFO fotót eltávolítanak és hamisokat keringetnek a CIA csatornáin keresztül az alternatív médiában. Így a Föld karantén fennmarad, amíg a Chimera el nem tűnik a föld színéről. Addig is, meg kell elégednünk részletekkel.

A Pozitív Katonaság sem tud tenni egy lépést sem, amíg ezek a veszélyek el nem hárultak. Az emberek túlságosan el vannak foglalva az összeesküvéssel és elfelejtik, hogy az igazi akadály a katonai-ipari komplexumon belül rejlik, a szakadár civilizáción belül, és végül pedig a Chimera csoporton belül és javasolnám, hogy ezeket a csoportokat jobban ismertessék az alternatív médiában. Ez növelné a tudatosságot és megkönnyítené a folyamatot az Esemény felé. David Wilcock készített egy részben pontos öszefoglalást a szakadár civilizációval kapcsolatban, a fősodratú média nézőinek fogalmazva. Amint közeledünk a végső áttöréshez, a Galaktikus Központi Nap egyre aktívabbá válik.

Közben, a Jezsuiták folytatják tervüket az egy világvallás felé. Ugyancsak támadják a Romanov fehérnemes családot. Fulford szerint, a Gnosztikus Illuminati fő szóvivője, aki a Romanovok leszármazottjának vallja magát, múlt héten kórházba került. Aztán hétfőn, a Romanov dinasztia legidősebb tagja meghalt Toszkánában. Jezsuita ügynökök próbálják elferdíteni a BRICS szövetség terveit az olajdollár fennhatóságának eltörlésére a katonai-ipari komplexumból olyan tervekre, melyek a Jezsuita világdominancia malmára hajtják a globális pénznem újraértékelés vizét. Tudnotok kell, hogy a Jezsuiták a 16. század óta szivárognak be Kínába és óriási hálózattal rendelkeznek ott. Ettől függetlenül, a Sárkányok és a Keleti Szövetég felső emberei teljesen a tudatában vannak a Jezsuita mesterkedéseknek és nem fogják hagyni, hogy visszaéljenek a jóindulatú terveikkel.
 
Szóval van haladás az olajdollár bukását illetően. Európában tektonikus geopolitikai változások történnek válaszképpen a Galaktikus Központi Nap tevékenységére. Katalónia próbál megszabadulni a Jezsuiták/SMOM irányította Spanyol monarchiától, közel 2 millió emberrel tüntetve Barcelonában. Ugyanakkor, Skócia készül megszabadulni a Rothschild irányítástól csütörtökön.

A Fény győzelme közel!

Forrás: http://www.2012portal.blogspot.com/  
Fordította: Csomós Péter

36 megjegyzés:

  1. https://www.youtube.com/watch?v=et9kE4YHwdw

    VálaszTörlés
  2. Mary Rodwell – Exotudatos Csillaggyermekeink és az Új Emberiség

    http://exopolitikamo.wordpress.com/

    VálaszTörlés
  3. Szembesülve a vereség matematikai bizonyosságával az összeesküvés a lemondásról tárgyal

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/09/szembesulve-vereseg-matematikai.html#.VCHPz5R_vko

    VálaszTörlés
  4. Untersberg - Kobra - 2014.09.24.

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2011/09/untersberg.html#.VCRcxWd_vko

    VálaszTörlés
  5. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2014. Szeptember 23.

    http://www.tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/09/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis_25.html

    VálaszTörlés
  6. Untersberg - Mystery Mountain

    http://www.abovetopsecret.com/forum/thread384938/pg1&mem=

    VálaszTörlés
  7. Untersberg - Mystery Mountain 2. 3.

    http://www.thelivingmoon.com/46ats_members/SkyFloating/02files/Untersberg_01.html

    http://www.thelivingmoon.com/46ats_members/SkyFloating/02files/Untersberg_01_addendum.html

    VálaszTörlés
  8. A Nemzetközi Fizetések Bankja érintetlenül kívánja hagyni a globális központi bankrendszert a forradalom után

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/09/a-nemzetkozi-fizetesek-bankja.html#.VCvrG2d_vko

    VálaszTörlés
  9. Alcyon Plejádok 22/1. - Az RNS-DNS-ünk jobbá tétele a fény lényei átlal

    https://www.youtube.com/watch?v=vG0OQWODhrk

    VálaszTörlés
  10. Ősi idegenek VI: Idegenek és az Elveszett Frigyláda

    http://www.dailymotion.com/video/x24x4yk_osi-idegenek-vi-idegenek-es-az-elveszett-frigylada_school

    VálaszTörlés
  11. PROJECT CAMELOT: SIMON PARKES - THE MEASURE OF A MAN

    https://www.youtube.com/watch?v=b4WQty5e7Cc

    VálaszTörlés
  12. A Project Camelot

    http://www.exopolitika.hu/projectcamelot.php

    VálaszTörlés
  13. Interjú Henry Deacon Livermore-i fizikussal

    http://projectcamelot.org/henry_deacon_1_hungarian.html

    VálaszTörlés
  14. Ralph Ring: Interjú napló

    http://projectcamelot.org/lang/hu/ralph_ring_hu.html

    VálaszTörlés
  15. Project Camelot

    http://projectcamelotportal.com/

    VálaszTörlés
  16. A fehér kalaposok ellenőrzik az időjárást, most itt az ideje, hogy minden mást is irányítsanak

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/a-feher-kalaposok-ellenorzik-az.html#.VDQ7Amd_vko

    VálaszTörlés
  17. Alcyon-Plejádok 22/2. Az elit utolsó kétségbeesett cselekedetei: Háborúk, terrorizmus, krízis...

    https://www.youtube.com/watch?v=WRw9xxnBIZ0

    VálaszTörlés
  18. COBRA: A PLAZMA ÉS A BOLYGÓ HELYZETE FRISSÍTÉS (2014.OKT.8.)

    http://www.fenyorveny.hu/2014/10/cobra-plazma-es-bolygo-helyzete.html

    VálaszTörlés
  19. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2014. Szeptember 30.

    http://www.tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/10/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis.html

    VálaszTörlés
  20. A Galaktikus Föderáció és a Spirituális Hierarchia Üzenete 2014. Október 7.

    http://www.tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/10/a-galaktikus-foderacio-es-spiritualis_9.html

    VálaszTörlés
  21. PILÓTÁK, ORVOSOK, TUDÓSOK TANÚVALLOMÁSA A CHEMTRAILEKRŐL - VIDEÓVAL!

    http://www.fenyorveny.hu/2014/10/tanuvallomasok-a-chemtrailekrol.html

    VálaszTörlés
  22. Ebola átverés - A CNN és a The New York Times krízis színészeket használ az ebola pánik fokozására

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/ebola-atveres-cnn-es-the-new-york-times.html#.VDxHMWd_vko

    VálaszTörlés
  23. A nyugati felső vezetők vajon az ellenséges idegeneknek dolgoznak, vagy csak gonoszok?

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/a-nyugati-felso-vezetok-vajon-az.html#.VD10lWd_vko

    VálaszTörlés
  24. A hírek hamisítása - Ismert német újságíró vallomása

    https://www.youtube.com/watch?v=sy9KFOVf8Ro

    VálaszTörlés
  25. UFO repült a chemtrail-csíkba Amszterdam felett

    http://paranormal.hu/?p=136704

    VálaszTörlés
  26. The Seeding of the New Human Race Will Take Place This Weekend

    http://www.stankovuniversallaw.com/2014/10/the-seeding-of-the-new-human-race-will-take-place-this-weekend/

    Új emberi faj ezen a hétvégén

    http://www.tudatvaltas2012.blogspot.co.at/2014/10/uj-emberi-faj-ezen-hetvegen-georgi.html

    VálaszTörlés
  27. Egy döntetlen margójára - amiről hallgat média

    http://paramoral.eu/comment.php?comment.news.5185

    VálaszTörlés
  28. Ősi idegenek VI: Idegenek és rejtélyes hegyek

    http://www.dailymotion.com/video/x2809sk_osi-idegenek-vi-idegenek-es-rejtelyes-hegyek_creation

    Ősi idegenek VI: Idegenek és csillagkapuk

    http://www.dailymotion.com/video/x23xil0_osi-idegenek-vi-idegenek-es-csillagkapuk_school

    VálaszTörlés
  29. COBRA: ORDO BUCINTORO (2014.OKT.16.)

    http://www.fenyorveny.hu/2014/10/cobra-ordo-bucintoro-2014okt16.html

    VálaszTörlés
  30. vilagmegvalto meditacio - meditalo elnok lenyugozo tortenete

    http://rejtelyekszigete.com/tanitok-erdekes-emberek/vilagmegvalto-meditacio-meditalo-elnok-lenyugozo-tortenete/

    VálaszTörlés
  31. Ebola vírus "Szabadalmi bejelentés"

    http://www.google.com/patents/US20120251502

    VálaszTörlés
  32. Plejádi hyperdimensional Stargate

    http://tachyonis.org/page1.html

    VálaszTörlés
  33. Az ufók titkos története

    https://www.youtube.com/watch?v=6dwopSoPE5M&feature=youtu.be

    VálaszTörlés
  34. Üzenet Ghánából: AZ Ebola járvány nem valós, csak azok az emberek betegedtek meg, akiket a Vöröskereszt beoltott

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/uzenet-ghanabol-az-ebola-jarvany-nem.html#.VEQCliKsXkp

    VálaszTörlés
  35. A Sárkány család átvette az irányítást a Federal Reserve Board felett?

    http://ujvilagtudat.blogspot.hu/2014/10/a-sarkany-csalad-atvette-az-iranyitast.html#.VEbBFSKsXko

    VálaszTörlés
  36. A magyarok ébredése

    KRYON Budapesten - hanganyag

    http://szepjovot.blogspot.hu/2014/10/kryon-budapesten-0927-28-hanganyag.html

    VálaszTörlés