2013. július 16., kedd

Felkészülés a változásokra

Ismét egy összegző írás következik, amikhez az oldalt lévő linkek lettek felhasználva.

Az igazi Esemény, ami fizikailag is látható lesz, bármikor megtörténhet most már, mivel a sötét entitások, akik rabszolgasorban tartottak titeket technológiájának már csak 1%-a maradt meg. A többi el lett pusztítva a Föderáció által, beleértve itt a sötét entitások rejtekhelyeit is. Ők maguk is csapdába kerültek. Ezért is észleltek mostanában kevesebb negativitást. Az Esemény főpróbája Egyiptomban zajlott és zajlik éppen most is.

Most Egyiptomi földön sok-sok elrendezés és változás történik, ami hozzátok úgy kapcsolódik Kárpátok földjén élők, hogy a történelmetek több kérdése megválaszolásra fog kerülni ez által, hogy megtudja igaz múltját, amivel meggyökeresedik népetek, és a Föld felszínének többi népének múltja is. Ami már kipusztíthatatlan lesz.

Maradva a jelennél. A médiátok sok-sok hazugságot és uszítást fog terjeszteni. Ezért, mint mondtam előbb is, hogy a belsőtökbe vegyétek az irányt, és ne figyeljetek a hangos hazudozásra és uszításra, mert minél hangosabbak ők, annál nagyobb lesz számukra a baj, mert ezzel csak ők buknak és szeretett csatlósaik. Annál többet veszítenek el és többetek fog végre felébredni a hosszú alvásból.

Az Esemény már végső előkészületében van. Ezért ezek tudatában munkálkodjatok magatokon, hogy minimalizált legyen a félelmetek és az aggódásotok is. Ezzel azt üzenem, hogy egyáltalán ne rendelkezzetek ezekkel az érzelmekkel, mert csak ledermesztene benneteket. Hamarosan nagyon sok felszíni lakosság felkészülésével kapcsolatos projektről lesz szó az Eseménnyel kapcsolatban. Már közel vagyunk. Abban a pillanatban, amikor teljes lesz az energiahálózat, készen állunk az Esemény villanásra.

Ez lesz az az idő, amikor az intuícióra kell támaszkodni. Az Esemény korai napjaiban és óráiban nem lesz semmilyen külső forrás, ahol elmondjam, mit kell tenned. Ez lesz az az idő, mikor a szívedre és az intuíciódra kell hallgatnod. Meg kell tudnod, mit kell tenned. Támaszkodj magadra. Sokan lesznek, akik félelemmel és zavarodottsággal fognak reagálni. Lesz az erőnek egy pillére ezeknek az embereknek. A tisztánlátásra kell támaszkodniuk a változás idejében.

Az idő elérkezett, hamarosan a fizikai síkon, számotokra is láthatóvá válik az Esemény! A Fény és sötétség égi harca lassan a végéhez ér, és már semmi nincs, ami megállíthatja a Fény további előretörését. Kozmikus emberek milliói vettek és vesznek részt ebben a pillanatban is a harcokban. A sötét erők menekülnek, a föld alatti bázisokból is folyamatosan távoznak, és a Fény erőivel szemben már nem tudnak fellépni, erejük fogytán! Nagyon jó hír ez, ez volt az az Esemény, aminek meg kellett előznie az általatok áhítva várt Földi Eseményt! Korábban már beszéltem kedves gyermekem erről neked!

A soron következő lépések már a Földön hivatottak beteljesíteni a Tervet! Ez egy hatalmas előrelépés számotokra, csak most jött el a Ti időtök! Nehéz napok vannak még mind előttetek, mind a Fényerők előtt, fogadjátok szeretettel a változásokat, tárjátok ki szíveteket, jobban mint valaha, és ne féljetek! Minden ami most történik, és hamarosan történni fog, a Ti javatokat és felemelkedéseteket szolgálja!

A kapcsolatfelvétel is hamar megtörténik most már, itt vannak, készen állnak csillagtestvéreitek, és hatalmas flották az univerzum minden részéről! Fogadjátok őket olyan szeretettel, ahogyan ők is gondolnak rátok, és harcolnak értetek nap mint nap!

A bejegyzés utolsó frissítési dátuma: 2013.07.20

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése